Pillanatgépek – a képek keletkezése

Bár a „pillanatgépek” kifejezés valójában mégis pillanatképekre utal. A budapesti Műcsarnoknak a látogató műszaki-technikai, számítástechnikai-programozó s egyben esztétikai kíváncsiságát is kielégítő nagyszabású kiállítására.

A Műcsarnok hatalmas kiállítási terei egyetlen varázslatos illúzióébresztő képalkotó „gépgyárrá” alakult a Pillanatgépek/Blickmaschinen – Hogyan keletkeznek a képek, vagy egy pillantás a Werner Nekes gyűjteményre a kortárs művészet szemszögéből című gazdag kiállítás idejére. Fantasztikus világ ez, mely egyszerű és bonyolult(abb) szerkesztésű pillanatgépek segítségével a képalkotás lenyűgöző, csodálatosan szerteágazó lehetőségeibe, a képalkotás történetébe vezet be a kortárs művészet perspektíváit is felvonultatva. Látványviszonyok, többszörös perspektíva, árnyjáték, dekonstrukció, tükörjelenségek, kamrák – kamerák, intervallum, inspiráció – interakció, valamint intermédia: ezek szerint a témakörök, azaz média-archeológiai állomások szerint tagolódik a képalkotó világ a kiállításon, s a témakörök megfogalmazásai önmagukban is elárulják a technikát, a módot, amelynek segítségével vagy nyomán megszületik/ett egy-egy látvány, kép – ha úgy tetszik illúzió a valóságról.

Akár illúzióról is beszélhetünk egy-egy pillanatgéppel különféle technikai fogásokkal megalkotott kép kapcsán, ugyanis nemcsak rabul ejt, elcsábít, hanem irányítja és félre is vezeti a néző tekintetét az anamorfózis, a peepshow, a kaleidoszkóp, a perspektívaszínház, a laterna magica. Hiszen a képalkotás története, a valóság leképezésének keresése, a vonatkozó technikai lehetőségek megtalálása során a vetített képek megteremtői mindig is irányították és becsapţák a tekintetünket azokkal a pillanatgépekkel: különféle apparátusokkal, optikai szerkezetekkel, amelyek úgy alkotnak csalóka módokon illanó vagy rögzíthető, maradandó képeket – hogy a végén a valóságot látjuk, legalábbis a valóság leképzett alternatíváját.

A mára történelmi médiumokká érett különféle muzeális optikai szerkezetekre – melyekből (s az általuk létrehozott képekből) ámulatot keltő sorozatot vonultat fel a Műcsarnok kiállítása – általában mint a jelen médiumainak (film, televízió, digitális eszközök) előzményeire tekintünk. Most egy világba ötvözve láthatjuk ezeket, hiszen a kortárs művészek „gyakran integrálják a történelmi médiumokat műveikbe, együtt használva a videóval, digitális kamerával vagy komputerrel”.

Ennek a bejárására ad lehetőséget a kiállítás, melyen (a Műcsarnok ajánlója szerint) mintegy ötven kortárs művész – az 1950-es évektől kezdődően készített – alkotása „együtt jelenik meg a filmkészítő Werner Nekes nevezetes médiatörténeti gyűjteményének mintegy kétszáz kiválasztott tételével. E párhuzam révén a kiállítás kivételes nézetben látatja a technikai képtermelés eredetét, s azt is, hogyan fonódik egymásba fikció és valóság, látvány és illúzió.”

A Műcsarnokban állomásozó vándorkiállítást korábban Németországban a Siegeni Kortárs Művészeti Múzeumban láthatta a közönség, a budapesti prezentációt követően pedig Sevillába költözik.

A Pillanatgépek – Hogyan keletkeznek a képek… lenyűgöző kirándulási lehetőséget kínál egy valóban mágikus, magába vonzó, (kép)varázslatokkal teli világba. Amelynek bebarangolásával a „látásmódunk jelen állapotának vizsgálatát, és a képalkotás folyamatának vizualizációját” követhetjük nyomon. Látványtörténelmi sétát kínál a kiállítás vizuális emlékezetünk felújítására, avagy bővítésére a Nekes Gyűjtemény kultúrtörténeti relikviái által képviselt múlt és a jelen képalkotó médiumainak bűvkörében. A kiállítás tárgyai részben vitrinekbe zárva, részben a látogató számára elérhető, használható, kipróbálható módon ismerhetők meg.