Nem tudni életveszélyes

A ’89-es bársonyos forradalmi lelkesedés alábbhagyása után, noha részben még az akkori optimizmusból táplálkozva, fokozatosan elindult az alapítási hullám: nemcsak gyors haszon reményében induló cégek serege tűnt fel (majd gyakran el), hanem olyan vállalkozások is alakultak, amelyek a befektetés azonnali megtérülésére nem igazán, viszont értékek teremtésére annál inkább építhették a stratégiájukat.

Szlovák igéket gyakorol az osztályDömötör Ede felvételeiTémánk a kiművelt emberfő: a hetekben, hónapokban kiadók, magániskolák ünneplik olykor kalandos alapításuk tizedik évfordulóját – köztük a Galántai Magyar Tannyelvű Magángimnázium, amely a maga nemében elsőként, gyakorlatilag joghézagban jött létre.

Mindig egy lépéssel előbb

– Ha a magyarok mindig az engedélyre vártak volna, még mindig Vereckénél toporognánk – vallja Tóth Lajos, aki 1991-ben első fecskeként Galántán megalapította a magyar tannyelvű nyolcosztályos magángimnáziumot. Olyan helyzetben, amikor a magániskolák, s azon belül a nemzetiségi oktatási magánintézmények működésének módszertani és jogi feltételei is bizonytalanok voltak, nem beszélve az anyagiakról és az infrastrukturális háttérről.

A magángimnázium idén tízéves, s ezalatt az idő alatt – azon kívül, hogy immár harmadik, végre saját épületében verhetett tanyát – már átesett egy komoly profilváltáson. Tóth Lajos, aki az intézményt az alapítás óta igazgatóként vezeti, ezúttal sem várt törvényekre, szabályozásokra, két évvel ezelőtt, lezárva a nyolcosztályos gimnázium korszakát (pontosabban fogalmazva: nem nyitva több osztályt a nyolcosztályos tagozaton, hiszen a korábban indult osztályok felsőbb évfolyamaiba járó gyerekek ma is az iskola diákjai), kéttannyelvű, magyar–angol tagozatot nyitott. Az iskola működéséhez, újdonsága miatt, gesztor szükséges – a Comenius Egyetem anglisztika és amerikanisztika tanszéke vállalta, hogy felügyeli az angol nyelv és az angol nyelvű oktatás színvonalát, s véleményezi az ott folyó munkát. A kétnyelvű tagozat diákjai az első, előkészítő évfolyamban kiemelt óraszámban tanulják az angolt, majd a második évtől bizonyos tantárgyakat már két, sőt, három nyelven tanulnak, hiszen az angol és a magyar mellett szlovákul is elsajátítják a szakterminológiát.

– A nyolcéves gimnáziumi tagozat is jól képzett, érettségizett fiatalokat bocsát ki. Ugyanakkor a legtöbb egyetemen már ma is van felvételi vizsga angol nyelvből, s nem ritkaság az sem, hogy az egyetem a diploma kiadását valamilyen nyelvvizsga meglétéhez köti. Az Európai Uniós csatlakozásunk után, öt–tíz év múlva, rengeteg angolul jól beszélő munkaerőre lesz szükség. Azok a gyerekek, akik elvégzik az angol–magyar gimnáziumot, akár diploma nélkül is el tudnak helyezkedni – meséli a kéttannyelvű gimnázium létrehozásának okairól Tóth Lajos, jelezve azt is: egy iskolaigazgató máig elengedhetetlen tartozéka az optimizmus.

Elég az átlagos szorgalom

A mindig egy lépéssel előbb elve mellett a galántai magángimnázium filozófiájának másik fontos tartópillére, hogy az oktatás szolgáltatás, amelyben iskola, szülő és gyerek egyenrangú partner; ahogy Tóth Lajos megfogalmazza: nem szabad visszaélni a szülők bizalmával és a gyerekek kiszolgáltatottságával, a tanárok nem dönthetnek a sors uraiként a diákokról. Ennek érdekében a felvételi beszélgetések is háromoldalúak: a szülőnek, a jövendő diáknak tisztában kell lennie az iskola elveivel, célkitűzéseivel, az általa kínált lehetőségekkel és az elvárásaival, mert a közös munkának csak akkor van értelme, ha azt az adott feltételek mellett minden érintett fél akarja. Ezen felül az eredmények eléréséhez elég az átlagos akarat, szorgalom, igyekezet.

Az emberközelibb szellem a galántai gimnáziumban nem csak szóban mutatkozik. Középiskolásnak lenni, emlékeim szerint, úgy általában véve is jó dolog, Galántán azonban szinte tapinthatóan oldott a légkör (csak a margóra: az oldott ebben az esetben nem tűnik a szétszórt szinonimájának). Olyan apróságoktól kezdve, mint az iskolaharang (amelyet – elektromos csengő hiányában – a napos diákok kongatnak meg a tanítási órák elejét és végét jelezve); a tantermek külalakja (osztályonként változik a berendezés is, amelyhez természetesen a gyerekek ízlésére utaló további kellékek járulnak, az egyik osztályban például alaposan megbámultuk a tábla tetejére rögzített – tippünk szerint – szarvasmarhakoponyát); a szünetekben is igénybe vehető, pingpongasztalokkal felszerelt szabadidőterem – itt minden arról tanúskodik, hogy a tanulás nem okvetlenül kényszer, erőszak, szenvedés.

Ottjártunkkor három órára kukkantunk be. Pásztor Laura angol szakos tanár éppen dolgozatot értékel. A törékeny, szőke tanárnő angyali nyugalommal, halk hangon mondja el, mennyire szörnyűre sikeredett az írásbeli egyik része, majd a gyerekek emlékezetébe idézi a mottót: az angol igékhez nem kell különösebb ész vagy logika, csak egy kis szorgalom és magolás. Alena Bičanová szlovák szakos, az igék vonzatait gyakoroltatja a tanítványaival. A dekoratív tanárnő bizonyára okozott már egy-két álmatlan éjszakát hímnemű diákjainak; az órán a lányok kicsit visszahúzódóbbak, a fiúk viszont lelkesen produkálják magukat – szlovákul. Ez sem megvetendő eredmény. Bóna András, aki mintha csak egy rockszaklap illusztrációs fotójáról lépett volna le, földrajzot és matematikát tanít, óráján Szlovákia vízgyűjtőterületeivel foglalkozik, a gyerekek a térképen gyakorolnak. A látottakból két dolgot szűrök le: elsősorban, hogy úgy tűnik, ebben a gimnáziumban valamilyen úton-módon a tananyag elmélyítésére is jut idő; másodsorban, hogy válogatott a tanári kar.

– Nem mindegy az sem, kiket néz a diák negyvenöt percen át. A matematikát is szívesebben tanulja az ember, ha a tanár vonzó személyiség – jegyzi meg Tóth Lajos.

Presztízskérdés?

– Politikusok gyerekei is járnak hozzánk – mondja alig titkolt büszkeséggel az igazgató, miközben körbevezet bennünket az épületben.

– Presztízskérdés? – szegezem neki a kérdést.

– Az a választásokon is úgy van, hogy az emberek elmennek a templomba, megkérdezik az ismerősöket: „te kire szavazol?”, aztán ők is arra adják a voksukat. Ez a gyerekeknél is működik, az alapján választanak iskolát, ahogy a barátaiktól, a számukra fontos kortársaiktól látják.

– És fordítva? Presztízs a galántai magángimnáziumba járni, illetve a szülőnek ide íratnia a gyerekét?

– A magániskolák még nem érték el, hogy presztízst jelentsenek. Ahhoz, hogy a magániskolák presztízse kialakuljon, elengedhetetlen az intézmények társadalmi szerepvállalása, az együttműködési kultúra kialakítása. Arra akarjuk megtanítani a gyerekeket, hogy tiszteljék a mások jogait, a saját jogaik érvényesítéséért pedig legyenek képesek megküzdeni, ha kell. Olyan oktató-nevelő programot kínálunk, amely biztosítja a magyarul gondolkodás esélyeit, gyermekeink érvényesülését a társadalom minden szférájában a többnyelvű közegben. Európainak lenni és magyarnak – ez a kéttannyelvű gimnázium lényege. Egy iskolát a szellemisége minősít. Mi kiléptünk az egyenlősdiből, és kialakítottuk a másságot. Eddigi eredményeink azt bizonyítják, hogy ezzel a jól összekovácsolt fiatal tanári gárdával elérhetjük a kitűzött céljainkat. Szinte minden tantárgyi versenyen részt veszünk, legeredményesebbek az idegen nyelvi megmérettetéseken vagyunk. Az iskolának eddig négy érettségizett osztálya volt, a diákok nyolcvan százaléka ma már egyetemista, különböző hazai és külföldi egyetemeken. A Monitor 2001 országos felmérése alapján a magyar gimnáziumok közül a legjobb eredményt értük el. Mindez leginkább annak köszönhető, hogy a gyerekekkel, a szülőkkel tudatosítjuk a jövő kérdéseit. Minden szülővel elbeszélgetünk: „önök nagyon sokat dolgoznak, de a munkájuknak csak akkor van értelme, ha a gyerekeik jobban élhetnek, ha lesz belőlük valami”. Ami nagyrészt önérzet kérdése: a gyerekeknek meg kell érteniük, hogy nem tudni életveszélyes.

Azt, hogy mit tud nyújtani a galántai magángimnázium a tudatlanságban rejlő életveszély ellen, bárki megtekintheti, hiszen az iskola az év végéig folyamatosan, bármelyik tanítási napon nyitott (tanterem)ajtókkal várja az érdeklődőket, a jövendő diákokat és szülőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?