Nem megy Cserhalmi Sára filmje Karlovy Varyba

Budapest |

<p>Finanszírozási és technikai okok miatt az alkotók lemondták Cserhalmi Sára író-rendező első nagyjátékfilmje, a Drága besúgott barátaim fesztiválszereplését Karlovy Varyban; a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) szerint a szabályzatuk nem teszi lehetővé már leforgatott filmek támogatását.</p>

 

A 101 perces film a fesztivál East of the West elnevezésű versenyprogramjába kapott meghívást, a hangutómunkákhoz és a kópia legyártásához szükséges pénzek azonban hiányoznak a szerepléshez - mondta Cserhalmi Sára pénteken az MTI-nek. A rendező hangsúlyozta, hogy a film elkészítéséhez semmilyen állami támogatásban nem részesültek.

Pusztai Ferenc, a gyártó KMH Film producere kiemelte: az elmúlt húsz évben általános gyakorlat volt, hogy amennyiben egy magyar mozgókép meghívást kapott egy A-kategóriás filmfesztiválra, az állam a 35 mm-es kópia legyártásában az alkotók segítségére sietett. A producer szerint ehhez most mintegy 10-15 millió forintra lenne még szükség, ám a Magyar Nemzeti Filmalapnál elutasították kérésüket azzal, hogy "nem áll módjukban és szándékukban" a filmet támogatni.

Mint a producer hozzátette, értetlenül áll a történtek előtt. Megjegyezte, hogy bár a cseh fesztiválon nem tudnak szerepelni, nem adják fel, hiszen több más A-kategóriás fesztivál is érdeklődik Cserhalmi Sára ügynökfilmje iránt.

A készítők sajtóközleménye idézi Karel Ochot, a fesztivál művészeti igazgatóját is, aki megrökönyödését fejezte ki, amiért a versenyprogram egyik központinak szánt darabja nem tud részt venni Karlovy Varyban, ahol elmondása alapján kiemelt helyet szántak a Drága besúgott barátaimnak.

A Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: sajnálattal veszik tudomásul, hogy a Drága besúgott barátaim producerének döntése értelmében végül nem szerepel a csehországi filmfesztiválon.

A KMH Film hónapokkal ezelőtt pályázott a Filmalaphoz az alkotás befejezésének támogatására. A Filmalap támogatási szabályzata alapvetően nem teszi lehetővé már kész, leforgatott filmek támogatását, a filmfinanszírozási rendszer átalakulása okozta átmeneti időszakra tekintettel azonban a Filmalap kivételt tett, és befogadta a KMH Film pályázatát - idézi fel a kommüniké.

Mint hozzáteszik, a film megtekintését követően a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága egyhangúan döntött arról, hogy nem támogatja a produkció utómunkáját.

"A KMH Film saját maga nevezte be a Drága besúgott barátaim című filmet a Karlovy Vary filmfesztiválra, vállalva ezzel, hogy amennyiben a még be nem fejezett filmet meghívják, a szükséges vetítési anyagot a fesztivál rendelkezésére tudja bocsátani" - hangsúlyozta a Filmalap.

A közlemény emlékeztet, a fesztiválra szóló meghívást követően a produkció a filmalkotók fesztiválrészvételének támogatására nyújtott be pályázatot a Filmalaphoz. A pályázatról egyelőre nem született döntés.

A június 29. és július 7. közötti Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mintegy kétszáz filmet vetítenek, nyolc alkotásnak a cseh fürdővárosban lesz a világpremierje. A magyar mozgóképek közül négy szerepel a nyugat-csehországi fürdővárosban; a Cserhalmi György főszereplésével és Cserhalmi Sára rendezésben készült film mellett Bergendy Péter A vizsga című alkotása is az East of the West versenyprogramjába kapott meghívást.

Szabó István Az ajtó című filmdrámáját különprogram keretében láthatja a fesztivál közönsége, a Csak a szél című film, Fliegauf Bence munkája a Horizons elnevezésű válogatásban szerepel a 47. cseh filmmustrán, Közép-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválján.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?