Monet mályvaszínű íriszei 10,8 millió fontért keltek el egy londoni árverésen

London |

<div>Claude Monet Mályvaszínű íriszek című, 10,8 millió fontért &nbsp;elkelt festménye volt a sztárja a Christie&#39;s kedd esti árverésének, amelyen impresszionista remekművek találtak gazdára 71,5 millió font összértékben.</div><div>&nbsp;</div>

A második legmagasabb - bár a várt 6,5 millió fontnál alacsonyabb - áron, 4,5 millió fontért  egy fejet ábrázoló, 1969-es Picasso-mű talált vevőre.    Az aukción 24 műalkotás ért el egymillió fontnál  magasabb árat. A vevők kilétét homály fedi, az aukciósház azonban elárulta, hogy 32 országból voltak licitálók, és továbbra is erős a kereslet ázsiai, orosz és amerikai gyűjtők részéről.     Az aukción több mint egymillió euróért kelt el Rodin francia szobrász Aphrodité című, egy színházi előadás díszletéhez gipszből 1913-ban született nagyméretű műve, amelyet csak tavaly, az összes egykori öntőforma megtalálása után sikerült kiönteni bronzból.     A Christie's nagy riválisa, a Sotheby's szerda este tartja hagyományos impresszionista és modern londoni árverését, amelynek fénypontja Kazimir Malevics lengyel származású orosz-szovjet absztrakt festő műve lesz: a Szupermatizmus, 18. konstrukció című alkotásért akár 30 millió fontot is adhatnak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?