Mit olvas Vrabec Mária, a Vasárnap riportere?

VRABEC

Elif Shafak török írónő Éva három lánya című könyét olvasom most, és talán soha nem olvastam érdekesebb, felkavaróbb, elgondolkodtatóbb könyvet a muszlim identitásról, annak kereséséről és megtagadásáról. 

A főhősnő, Peri Isztambulban nő fel egy istentagadó apa és egy fanatikusan vallásos anya közt őrlődve. Folyamatosan azt a békés és igazságos Istent keresi, akiben hinni szeretne, és akiről nem akarja elhinni, hogy kirekesztő, gyűlölködő, bosszúálló is lehet. Apja kívánságára és saját tudásvágyától vezérelve Oxfordba megy tanulni, ahol megismerkedik az iráni származású, világlátott ateista Shirinnel és a buzgó muszlim, ám hitét nem mások ellenében, csak önmagáért élő Monával. Tanáruk, a lázadó szellemű és provokatív Azur Istenről beszél hallgatóságának, lázít, provokál, megbotránkoztat és botrányba kever. Miatta távozik Peri Oxfordból, és éli a mai Isztambulban a gazdag, felső középosztálybeli nők unalmas, képmutató életét – mintha Oxford soha nem is lett volna.

Azok közül, akikkel a fényűző fogadásokon találkozik, és akik az egyre inkább a diktatúra felé haladó Törökországot úgy bírálják, hogy igazán nem is vágynak választási lehetőségre, senki sem érti, hogy más szemszögből, más értékrendszer szerint is lehet nézni a muszlim világot. Peri már tudja ezt, ezért az a sorsa, hogy két világ között vívódjon örök kétkedőként. A szerző nem ítélkezik, csak kérdéseket tesz fel, és gondolkodásra késztet arról, hogy a muszlim önmeghatározás azok számára is gondot jelenthet, akik beleszülettek ebbe a kultúrába. Lebilincselő, nyugtalanító olvasmány egy olyan korban, amikor az európai keresztény lakosság is a saját identitását keresi. Válasz nincs, hacsak nem az, hogy amíg saját magunkkal nem vagyunk tisztában, addig másokat sem lehetünk képesek elfogadni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?