Megjelent Zorán duett-albuma, amelyet az Arénában mutat be

Budapest |

<p>Tizenegy dalt tartalmaz Zorán új stúdióalbuma, az Egypár barát, amelyen duettek szerepelnek az előadó korábbi különböző együttműködéseiből. Az anyagot február 8-án a közreműködőkkel mutatja be az Arénában.</p>

"Nem új dalok ezek, korábban különböző lemezeken vagy koncerteken már elhangzottak, de a tizenegy számból kilencet újra rögzítettünk a stúdióban" - mondta Zorán a csütörtöki budapesti sajtóbemutatón.     A CD-n Zorán Tompos Kátyával, Gerendás Péterrel, Sztevanovity Dusánnal, Presser Gáborral, Bíró Eszterrel, Kern Andrással, Palya Beával, Hegyi Barbarával, Bródy Jánossal, Rúzsa Magdival, valamint Váczi Eszterrel énekel közösen dalokat.     "Megtisztelő volt, hogy amikor felkértem őket, valamennyien rögtön igent mondtak. A végső lökést a lemez elkészítésére egy tavalyi Váczi Eszter-koncert adta, amelyen vendégként léptem fel, és egy Leonard Cohen-dalt adtunk elő közösen. Akkor testvéremnek, Dusánnak egy nap alatt kellett magyar szöveget készítenie a számhoz, de remekül sikerült, és Míg a szív lejár címmel most az új lemez záródarabja lett" - idézte fel az énekes.     A Universal Music által kiadott album címe, az Egypár barát a Zorán 1977-ben megjelent első szólóalbumán szereplő, és koncertjein azóta is rendszeresen elhangzó Egy egészen egyszerű dal refrénjéből való. A legtöbb dal szerzője természetesen Zorán két állandó alkotótársa, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán.     A lemez dalai közül a Mit akar az eső egy jiddis népdalfeldolgozás Bíró Eszterrel, a Ne várd a májust Bródy János jól ismert szerzeménye, Zorán feleségével, Hegyi Barbarával a Játssz még-et énekli, Kern Andrással az évtizedek óta népszerű Hé, '67-et, Rúzsa Magdival a Kusturica-filmek balkáni eredetű népdalát, az Ederlezit, Tompos Kátyával a Kóló című albumon található Jávori Fegya-kompozíciót, az Esküvőt, és szerepel az anyagon egy tercett is Harminc címmel Dusánnal és Presserrel.     "A februári Aréna-koncertre valamennyi közreműködőt meghívtam. Általában mintegy harminc dalt játszom a nagyobb fellépéseken, tehát a duettek fogják adni a műsor egyharmadát, sokat szoktam énekelni élőben a 2011-es Kóló című lemezről is, és persze vannak a kihagyhatatlan, a közönség által elvárt számok" - mondta Zorán az MTI kérdésére.     Zenekara hosszú évek óta szinte állandó, a Papp László Budapest Sportarénában Horváth Kornél fog ütőhangszereken játszani, Sipeki Zoltán gitározik, Lattmann Béla basszusgitározik, Gyenge Lajos dobol, Gátos Iván billentyűzik, Csányi István szaxofonozik, Óvári Éva, Kabelács Rita és Péter Barbara pedig vokálozik.     Az Aréna-koncertről a tervek szerint tévéfelvétel készül. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?