Mallorca a Dunán

Festőpaletták, ceruzák és rajztömbök szétszórva az asztalon, a mázatlan cseréppel kirakott padlón festőállványok és létrák sokasága áll. Földgömb és régi fotómasina néznek farkasszemet egy-egy állvány tetejéről. Kagylókkal teli fonott kosár egy háromlábú széken, egy másikon halászháló lóg. A kész festmények a fehérre meszelt falakhoz támasztva. A helyiség közepén terebélyes hintaszék, a művész alkotás utáni sziesztájának helye. Ilyen volt Joan Miró műterme Mallorca szigetén. 
A festő élete hazájában két fontos helyszínhez kötődik. Szülővárosa, Barcelona művészete korai szakaszának meghatározója. Itt húzza első ecsetvonásait a fiatal katalán, mikor apja akarata ellenére úgy dönt, a festésnek szenteli életét, és itt alapítja első galériáját, amely kezdő művészeket karol fel. Barcelona ma a Montjuich hegyén álló Fundació Joan Miró múzeummal állít emléket szülöttének. Alakjára azonban árnyékot vet a város másik két óriása: Picasso szelleme az óvárost, a színes forgatagú La Ramblát tölti ki, Gaudí pedig a századforduló idején épült polgárházak alkotta városrészeket határozza meg. Miró, aki a pezsgő belvárostól félreeső, kevésbé látogatott domboldalra szorult, mintha veszítene fényéből. 

Palma de Mallorca azonban teljes egészében az övé. Különleges kötelék fűzi a szigethez, ahol gyerekként nagyszüleinél tölti a nyarakat. Később felváltva él Barcelonában és Párizsban, az avantgárd irányzatok fővárosában, ahol kezdő művészként évekig nélkülöznie kell, de vissza-visszalátogat a szigetre, ahonnan felesége is származik. A negyvenes években Franco diktatúrájának dacára úgy dönt, visszatér szülőhazájába. Senki más nem teszi ezt a külföldre emigrált művészek közül. Miró ekkor már nemzetközileg elismert festő, így nem tart attól, hogy a rendszer, amelyet a kezdetektől fogva kemény kritikával illetett, kezet emel rá. Egyre erősebb szükségét érzi annak, hogy letelepedjen és saját műtermet nyisson. Nyugodt természetéhez illő, csendes közeget keres, amelyre Palma deMallorcán talál rá 1956-ban. Műtermét barátja, a szintén katalán modernista építőművész, Josep Lluís Sert tervezi meg, harmonikusan illeszkedik a táj hangulatához, természetes építőanyagokat és a Baleár-szigetekre jellemző motívumokat használ. Miró itt alkot 1983-as haláláig, itt készül életműve egyharmada. Ez festészetének legexperimentálisabb szakasza. 1981-ben, az akkor nyolcvannyolc éves művész és felesége múzeumot alapítanak a műterem épületében, ahol máig látogathatóak Joan Miró alkotásai. 

Ennek a mallorcai műteremnek a hangulatát idézi a dunacsúnyi Danubiana időszaki kiállítása. A galéria központi részében rendezték be Sert műtermének mását. Még a földrajzi elhelyezkedés is igézően hasonlatos, hiszen míg a mallorcai műtermet a Földközi-tenger habjai mossák, a dunacsúnyi galériát, mely önmagában is építészeti remekmű, a Duna hullámai veszik körül. A kiállításra a Miró család személyes tulajdonából érkeztek műtárgyak, melyeket a Meulensteen gyűjteményből kölcsönzött darabokkal egészítettek ki. A látogatók így Miró harmincnyolc alkotását láthatják, festményeket, szobrokat, grafikákat és tapisszériákat. Többségük a művész későbbi korszakában készült, pont a Sert műteremben, sok közülük pedig először tekinthető meg Szlovákiában. 

„Hagyom, hogy a munkám természetesen építkezzék, mint a madárdal vagy mint Mozart zenéje, látszólag erőfeszítés nélkül, azonban alaposan átgondolt és kidolgozott legyen belülről” – mondta Miró. A tizenkét évvel idősebb nagy előd, Picasso hatására korai szakaszában a kubizmussal kísérletezik, ám döntő hatással az a párizsi művészkör van rá, amelyik a szürrealizmus alapjait fekteti le. André Breton azt mondta róla, hogy Miró a „legszürrealistább közülünk”, ő maga viszont nem kötelezi el magát semmilyen irányzat mellett, pont azért, hogy tovább kísérletezhessen. Ez a kísérletezés jellemző a mallorcai életműre. Míg a szürrealizmus tökélesítését a tizenegy évvel fiatalabb Dalíra hagyja, ő maga a képeket jelekké transzformálja, és egy gazdag szimbólumrendszert alkot, ahol olyan elemi mitikus jelképek kapnak főszerepet, mint a madarak, a női test, a csillagok és nap. 

Az, hogy Miró egy teljesen egyedi irányzatot teremtett, mi sem bizonyítja jobban, mint az egy generációval későbbi művészcsoport, akik újraértelmezik a festő szimbólumrendszerét. A CoBrA egy nemzetközi művészcsoport, akik a második világháború után léptek kapcsolatba egymással. A Koppenhágából, Brüsszelből és Amszterdamból származó festők korán felismerték Miró és kortársai zsenialitását. A Danubiana termeiben Joan Miró mellett a CoBrA művészcsoport tagjainak hatvan művét is meg lehet tekinteni november 13-ig. 

Havran Kati