Magyar helyesírási kézikönyvek

A magyar helyesírás általános elveit először a Magyar Tudós Társaság rögzítette 1832-ben megjelent kiadványában. A jelenleg is érvényes helyesírási szabályzatot a Magyar Tudományos Akadémia jelentette meg 1984-ben A magyar helyesírás szabályai (Akadémiai Kiadó, Budapest) címmel. S bár az akadémiai szabályzat az elmúlt években-évtizedekben több kiadást is megért, a helyesírási szabályok azóta nem változtak, csupán a szabályzathoz szervesen csatlakozó szótár újult meg: a régi, esetenként elavult szóanyag helyére a mai társadalmi, gazdasági, politikai és tudományos élet fontos szavai, kifejezései kerültek (lásd A magyar helyesírás szabályai. Akadémiai Kiadó, Budapest 2000). Az 1984-től eltelt huszonöt év, valamint az ez idő alatt a társadalomban végbemenő változások okán mára éppen időszerűvé vált, hogy az Akadémia ismét áttekintse a helyesírási szabályok rendszerét. Úgy tudjuk, az előkészítő munkálatokat már elvégezte, a módosító javaslatok indokoltságát pedig már megvizsgálta az új szabályzat összeállításával megbízott munkacsoport. Reményeink szerint nem maradt más hátra, mint hogy az új – a megfogalmazások érthetőségére és egyértelműségére törekvő – szabálygyűjteményt minél hamarabb közzétegyék.

Az iskolai, szerkesztői, fordítói stb. írásgyakorlat szükségleteit azonban korántsem elégíti ki a csupán betűrendes példatárral rendelkező szabályzat. Éppen az előbbiekkel kapcsolatos testre szabott igények teszik indokolttá – természetesen az érvényes szabályzatot követve – a különböző helyesírási kézikönyvek, tanácsadó szótárak stb. megjelentetését.

Az egyik ilyen – többek között az oktatásban is jól hasznosítható – kézikönyv A Magyar Nyelv Kézikönyvtára sorozatban megjelent Helyesírás című kötet (szerzői Laczkó Krisztina és Mártonfi Attila. Osiris Kiadó, Budapest 2004), amely két nagy egységből áll: egy szabálymagyarázó és tanácsadó részből, illetve egy több mint 210 ezer szót, szóalakot, kifejezést tartalmazó szótári részből. A kézikönyvben határon túli magyar szavak és elnevezések írásmódja is nyomon követhető, pl.: ostyepka (’jellegzetes szlovák sajt’, Csallóközi Városok és Falvak Társulása, Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma).

Ugyancsak az általános jellegű segédkönyvek közé sorolható a Magyar helyesírási szótár (Deme László–Fábián Pál–Tóth Etelka szerk. Akadémiai Kiadó, Budapest 1999), amely mintegy 140 ezer szót és szókapcsolatot tartalmaz, beleértve a szélesebb körben élő szakszókat és a gyakran használt idegen szavakat is.

A helyesírás egy-egy bonyolultabb részrendszerével önálló szabályzatok is foglalkoznak. Közülük mindenképpen érdemes megemlíteni az oktatás szempontjából is fontos szabályokat megfogalmazó A földrajzi nevek helyesírása (szerzői Fábián Pál–Földi Ervin–Hőnyi Ede. Akadémiai Kiadó, Budapest 1998) című kötetet, amely a földrajzinév-írás kétségtelenül bonyolult szabályait magyarázza konkrét példákon.

A sajátos, egy-egy szakmához kötődő írásmódokat ún. szaknyelvi helyesírási szabályzatok, illetve szótárak tartalmazzák, ilyen például a Közgazdasági helyesírási szótár (Bárányné Szabadkai Éva–Mihalik István szerk. Tinta Könyvkiadó, Budapest 2002), amely az illető szakterületre jellemző szakszók, kifejezések és rövidítések gyűjteménye. (Misad Katalin)