Lineáris színterek, városi utópiák

EB

Városi barangolásra invitál Bodó Éva Urban Voids (Városi üresség) című tárlata. Művei konkrét helyeket dolgoznak fel, mégpedig az urbanizált környezetünk nem kihasznált tereit. A festést megelőzően a fotográfia és a grafika, azon túl pedig a digitális média is fontos szerepet tölt be alkotói folyamatában.

Vannak olyan helyek, melyek mellett akár mindennap elhaladunk, mégis valahogy a látószögünkön kívül esnek, és hiába nyílik rájuk kilátásunk, gyakorlatilag észre sem vesszük őket. Ha pedig igen, akkor legfeljebb azon bosszankodunk, hogy vannak lepusztult és kihasználatlan városi terek.

Bodó Évát pont ezek foglalkoztatják. Ő nem csupán véletlenül botlik az ilyen helyszínekbe, szándékosan keresi urbanizált környezetünk olyan vizuális részleteit, melyek az üresség érzetét keltik. Gyalog és biciklivel járja a város perifériáját, olykor távolabbi helyszíneket is megközelít. A tárlat megnyitója előtt az alkotói folyamatáról beszélgettünk.

Bodó Éva a Pozsonyi Képzőművészeti Egyetemen, Ivan Csudai műterében tanult festészetet. A városi tereket nem a festészet útján fedezte fel magának elsőként, hanem egy fotográfiai tantárgy keltette fel az érdeklődését a téma iránt. Az pedig, hogy a festményciklusában az otthonához közeli helyszínekre koncentrál, elsősorban a pandémiának és a kötelező bezártságnak a következménye.

A kikacsintás egy másik képzőművészeti műfaj felé produktív hatással bírt. „Egyetlen szemeszter alatt kellett megtanulnom fotózni, és kiválasztanom egy témát” – meséli az alkotó. A tantárgy feltétele az volt, hogy a téma a városi környezettel függjön össze. „Elhagyatott helyszíneket kezdtem fotózni. Hamar kiderült, hogy Somorján nagyon sok ilyen van, sajnos” – teszi hozzá.

A pandémia időszakában elsőként az otthonához közel eső ilyen helyszíneket kezdte feldolgozni. Hol egy lepusztult épület, hol egy utcarész látványa ragadta meg. Miután alaposan feltérképezte a város perifériáját, fokozatosan az egyre távolabbi helyszínek kövezkeztek, mint például a Duna mente és a komp környéke. Alkotói folyamatának első lépése a fotózás. Ezt követően papírt és ceruzát ragad, hogy gyorsan leskiccelje az elé táruló látványt. Fontos számára, hogy a helyszínt alaposan feltérképezze, azt körbejárva, több nézőpontból készülnek a képek – egyetlen helyszínről akár 20-30 skicc is készül. A tárlat egyébként az alkotói folyamat ezen szakaszát is dokumentálja. „Az alkotó absztrahálási folyamatában szembetűnő egyfajta építészeti szempontból tanúsított érzékenység a tér felé” – emeli ki Katarína Jankechová, a kiállítás kurátora a skiccek kapcsán, melyeket egyfajta „minimalista kézjegy” lenyomataként jellemez: ahogy egyre sematikusabb képek jönnek létre, a skicceken a város kontúrjainak nyomait fedezzük már csak fel.

Míg azonban a skiccek, melyeken a szürke és árnyalatai dominálnak, valóban ürességről, hiányérzetről tanúskodnak, a következő lépés a festmény színvilágának megválasztása, mellyel alapjaiban változik a mű nézőre gyakorolt hatása. Bodó Éva ekkor hagyja maga mögött a helyszínre tipikus ürességérzetet: a vizsgált városrészletre egyáltalán nem jellemző, dinamikus színekkel tölti fel a skiccek nyomán keletkezett lináris színtereket. A színek használatát gondos válogatás előzi meg, az alkotó célja az, hogy kontrasztba állítsa a helyszín reális látványát az általa vizionált képpel. „Városi utópiák ezek, elképzelt, ideális helyekről van szó. Olyan színeket használtam, melyek valószínűleg sosem lesznek ott” – magyarázza az alkotó. Kivéve a kék színt a Duna menti helyszíneket feldolgozó festményekben – jegyzi meg – ahol megőrizte a folyó kék színét.

Érdekesség, hogy a festményeket úgy helyezték el a galériában, hogy két részre osztották a teret: a bejárattal szemközti nagy formátumú festmények mögött egy külön kis folyosó jön létre. Az itt kiállított festmények a legfrissebek, novemberben kezdett velük foglalkozni és jelenleg is dolgozik rajtuk az alkotó. Ezek egyelőre kis formátumban készültek el, ezeken az alkotó az eddigiektől egy kissé eltérő, sötétebb tónusú színskálát szeretne kidolgozni.

Bodó Éva arról a munkájáról is mesélt, amit nem láthatunk egyelőre ezen a kiálításon. Az alkotót kifejezetten érdeklik azok a lehetőségek, melyeket a digitális posztprodukció nyújt. Amikor egy-egy festménye elkészül, lefotózza és GIF-ként digitalizálja – tehát olyan digitális formátumként, amely képek animálására is alkalmas. Ezenkívül az NFT-technológiát is próbálgatja, amely Szlovákiában egyelőre nem annyira elterjedt: egy éppen éledező művédelmi eljárásról van szó, melynek célja az, hogy lehetővé tegye a digitális tranzakciókat: tehát az érdeklődő megvásárolhasson egy-egy művet anélkül, hogy fizikailag szállítani kellene a festményt, és úgy, hogy biztosítva legyenek az alkotói jogok.

Bodó Éva szeretné tovább folytatni az urbanizált terekkel foglalkozó projektjét. Úgy érzi, Somorját már kimerítette, ezért szeretne tovább terjeszkedni – kiszemelt már olyan helyszíneket Pozsony külvárosában, melyeket érdemesnek tart megörökíteni. Az üresség érzete tovább is foglalkoztatja, sőt, úgy gondolja, nem csupán helyszíneket, hanem fogalmakat és dolgokat is szeretne ezzel az alkotói folyamattal vizsgálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?