Koncert- és mérsékelt lemezsiker

<p>Egy hete vasárnap élőben közvetítette a YouTube a U2 Los Angelesi koncertjét. A videómegosztó portálon most először lehetett az elejétől a végéig élőben zenei fellépést nézni - igaz, erre csak a világ tizenhat országában volt lehetőség.</p>

A két és fél órás show-t több mint tízmillióan követték figyelemmel. Bár a nézettség jóval alacsonyabb, mint amekkorát a világ nagy tévéinek népszerű műsorai érnek el, a siker mégis jelzi, hogy a csatornáknak a jövőben ilyen szempontból is komoly konkurenciát jelenthet a világháló.

A közvetítés várhatóan egy picit megdobja az ír zenekar legutóbbi, február végén megjelent No Line on the Horizon című 12. stúdióalbumának eladási adatait. A korong szinte mindenütt az eladási összesítések élén debütált, ám azóta várakozáson alul teljesít. „Az okot abban kell keresni, hogy nem slágereket írtunk, hanem egy különleges és egységes hangulatot igyekeztünk létrehozni“ - mondta Bono.

A U2 november 5-én a német fővárosban a Music Television európai díjkiosztó ünnepségén a berlini fal leomlásának huszadik évfordulója alkalmából ingyenes koncertet ad a Brandenburgi kapunál. Aki szeretne részt venni a fellépésen, annak regisztrálnia kell a www.u2.com vagy a www.mtvema.com oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?