Képek a város (csaknem) elfeledett részeiről

Dunaszerdahely |

<p>Helyenként lírai, másutt már-már a szocreál szellemiségét idézi – e két szélsőség határolja be annak a fotókiállításnak az anyagát, mely július közepéig tekinthető meg a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ előcsarnokában.</p>

A FotoklubDS által 2009 őszén meghirdetett fotópályázat Dunaszerdahely feledésbe merülő részét hivatott feltárni. A 2010. március 15-ében megállapított nevezési határidőig száznál több fekete-fehér fotó érkezett; a pályázat a lelkes kezdőket és a fotográfiával hivatásos szinten foglalkozókat egyaránt megszólította. A kiírás szerint a cél a szebb napokat is megélt, már-már feledésbe merült utcarészek, építmények, vagy éppen apró momentumok megörökítése volt. Az alkotásokat a fotóklub tagjai és a készítők közösen, tehát teljesen demokratikusan bírálták el, a falakra végül Baláži Marián, Peter Burian, Soós László, Hodosy Péter, Keszőcze Ferenc, Kovács Barnabás, Lelkes Levente és Göndör László huszonegy alkotása került fel. A június 10-i megnyitón mutatták be Bíró Máté háromperces, zenei aláfestéssel készült vizualizációját is, majd a PLUSplus zenei formáció előadása következett.

A 2009. elején megalakult fotóklub pezsgést hozott Dunaszerdahely kulturális életébe – megszervezte a Fotómaratont és a Fotóparkot, tagjai részt vettek az Ötök Kiállításán, illetve a nemzetközi Phelwidek Photo biennálén. Hodosy Péter, a FotoklubDS alapító tagjainak egyike elmondta: idén újabb „megmozdulásokra” lehet számítani; az idei Fotómaraton résztvevői július 17-én szállják meg a várost, az év második felében pedig csallóközi tájfotó-versenyt hirdetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?