Jó pásztor háza – két év múlva

Az otthonA szerző felvételeAz intézet igazgatójával, Gasparecz Ivettel, valamint férjével, Gasparecz Tihamérral, az intézet főnevelőjével folytatom a beszélgetést. Pár évvel ezelőtt ugyanitt ültünk egy feketekávé mellett. Akkoriban a még mindössze 12 lelket számláló otthont biztosító intézmény keletkezéséről, az azzal kapcsolatos gondokról, bajokról, örömökről faggattam őket. Most a Jó pásztor háza sorsáról, fejlődéséről kérdezősködöm. Érdekel, hogy s mint megy soruk, mennyiben változott azóta az életük.

A révész szerepe

Jelenleg 22 gyermek él az otthonban, közülük négyen már nagykorúak. Két gyermeket örökbe fogadtak, az egyiket itt, Szlovákiában, a másik árva olasz szülőket kapott. Meglepődöm. Olaszország? Hát ilyen kapcsolatok is léteznek? Megnyugtatnak, minden ügynökségeken keresztül, szigorú feltételek mellett zajlik, ahogy azt a filmekből megszoktuk. Érdekel, figyelemmel kísérik-e a gyerekek életét az örökbeadás után is. Ivett válaszol: „Bár ezek a gyerekek tartják a kapcsolatot a gyermekotthonnal, fontos, hogy az új családba beépüljenek, s a fő érzelmi fonal a gyermekotthonnal megszakadjon. Helyette egy ugyanilyen érzelmi kapcsolatnak kell létrejönnie az új családban.” Elgondolkodva mered maga elé. Nem töröm meg a csendet. Kérdő tekintetem láttán elmondja, ismét felvetődött benne a kérdés, hogy vajon mi is az ő feladatuk ebben a „játékban”. Hiszen érzelmileg nem szabad kötődniük a gyerekekhez, legalábbis nem olyan formában, hogy ez bármikor is a terhükre legyen, vagy akadályozza őket a további fejlődésben, az adoptálás során, vagy bármikor a későbbiekben. A félanyuka-szerep nem mindig kellemes pozíció. Talán a révészéhez lehetne hasonlítani, aki csak átsegíti az utazót a nagy vízen, segít biztos partot érni a túloldalon. Ez valóban nagyon fontos szerep, hiszen elmondásuk szerint az árvák és félárvák sokszor siralmas, alultáplált, testileg és lelkileg elhanyagolt állapotban kerülnek az otthonba.

Részben megváltozott a nevelési struktúra is a gyermekotthonban. „Valamikor a szovjet minta volt a kötelező, a szögesdrótos intézmény, ahol az árvák a külvilágtól elzárva élték a maguk sajátos világát, s mindent közösen csináltak. Közös étkezések, közös tanulás, közös foglalkozások, játék, ám ennek nagy hátránya éppen az volt, hogy az individualizmus nem fejlődött kellőképpen a gyerekekben” – mondja Tihamér. Most egy homlokegyenest más, az amerikai modell nyomul előtérbe, de a főnevelő ehhez sem fűz hiú ábrándokat, s valószínűleg tudja, miért. „Az amerikai modell a családcentrikus nevelésre összpontosul, amelynek az Amerikai Egyesült Államokban történelmi háttere és több száz éves tradíciója van. Nálunk mindez teljesen hiányzik, s az ilyen modell pontos átvétele nem biztos, hogy ugyanolyan jól fog működni, mint az USA-ban.” Még mindig sok gond van az individualizmus beépítésével a gyerekek életébe. Nagy köztük az öszszefogás, a feladatok közös megoldása és feldolgozása iránti vágy, ám ez a későbbiekben hátrányt jelenthet a számukra. Szóval nem könnyű!

Kiegyensúlyozott család

Az otthon lakói két csoportot – Dávid és Jonatán – alakítottak ki, amely azért előnyös, mert jobban érvényesül az apa-anya modell egy-egy csoporton belül, s a nevelők behatóbban tudnak foglalkozni 3 gyermekkel, mint mondjuk egy egész csoporttal. A cél az, hogy az árvák élete – az adott körülményeken belül – a lehető leginkább hasonlítson egy kiegyensúlyozott család életéhez. A csoportok nevei nem véletlenül bibliai eredetűek, hiszen nagyon fontos szerepet játszik az otthon életében a keresztyén értékek szem előtt tartása, és nem utolsósorban ne feledjük, hogy az intézmény létrejötte a jókai református egyháznak köszönhető. Mint nevelő, Gasparecz Tihamér kiemelten fontosnak tartja a munkára való nevelést. „Meg kell tanítani a gyerekeket arra, hogy a munka játék, nem nyűg. Ugyanilyen fontos, hogy megtanuljanak saját maguk tervezni, a pénzzel dolgozni, takarékoskodni, s így lassan beépülni a bennünket körülvevő világba, melynek értékrendje egészen máshol helyezkedik el, mint azé a világé, amelyben eddig éltek.” Példaként elmondja, hogy tavaly nyáron az egész otthon felkerekedett, és elmentek nyaralni Horvátországba. Persze, nem ingyen, s a költségekbe beszálltak a gyerekek is: a megtakarított pénzüket kellett feláldozniuk, hogy utazhassanak.

Készség az árvák befogadására

Július 1-jén érvénybe lépett a gyermekvédelmi törvény, mely áthatóan összegzi az összes eddig megjelent, árvákról, gyermekotthonokról és hasonló intézményekről szóló törvényt, amelyek eddig csak elszórtan szerepeltek egy-egy törvény bekezdésében, vagy módosításában. „Nehéz megjósolni, hogy az intézkedés pozitívan fogja befolyásolni a gyermekotthonok sorsát, vagy sem – mondja Ivett. – A most kitűzött cél az, hogy megszűnjenek a gyermekotthonok, s a nevelők helyébe kiképzett gondozóanyák lépjenek.” Kétségtelen, hogy a nagybetűs CSALÁD az igazi otthon minden gyermek számára. Felvetődik azonban a kérdés, hogy a szlovákiai családok felkészültek-e az árvák befogadására. Egy olyan társadalom, amelyben egyre kevesebb a szülés, amelyben a nők gyakran nem vállalnak saját gyermeket sem (nem még idegen gyermek befogadását!), amelyben a családból hiányzik a hit és a szeretet, vajon kész-e a jelenlegi hatezer állami gondozott és további árvák befogadására?

Nincs ennél jobb

A törvény értelmében a jókai gyermekotthonra is átalakítások várnak: egy külön ház épül a négy nagykorú számára, ahol saját szobáik lesznek. Ők alkotják majd a Salamon csoportot. A jelenlegi épületet két különálló részre osztják majd, mintha két családi házról lenne szó. A törvény azt is kimondja, hogy nevelő mostantól fogva csak felsőfokú képesítéssel rendelkező személy lehet. Kérdés azonban, hogy egy felsőfokú vizsga garancia-e arra, hogy valaki érzelmileg felkészült és alkalmas árvák gondozására, hogy biztosítani tudja az effajta munkához nélkülözhetetlen türelmet, odaadást, gyengédséget és elhivatottságot.

Jókán ezzel, úgy tűnik, nincs gond. Látogatásom végeztével Lacival, az egyik nagykorú fiatalemberrel bejárom a kertet, a gazdaságot. Lépkedünk az szőlőskertben, közben beszélgetünk. Kérdezem tőle, mennyire elégedett Jókán, úgy érzi-e, jó helyre került. A válasz nem várat magára, magabiztosan, s szinte elérzékenyülten mondja: „Nincs ennél jobb gyermekotthon a földkerekségen. Hálás vagyok azért, hogy itt élhetek.”

Létezik ettől nagyobb elismerés?