Interjú Mokos Attilával a szombati Új Szóban

<p>Utolsó, immár ötödik bemutatójára készül ebben az évadban, a nyár végén kerül közönség elé legújabb nagyjátékfilmje, s harmadik meghívását kapta Karlovy Vary fesztiváljára. Mokos Attila pár nap múlva a Szlovák Nemzeti Színházban játszik.</p>

Ladislav Ballek 1977-ben íródott regénye, A segéd több nyelven megjelent Európában. 1981-ben film készült a regényből, majd megszületett a színpadi változat is. Azóta Szlovákia több színháza tűzte műsorára, legutóbb a komáromi Jókai Színház Rastislav Ballek, a szerző fia rendezésében. Ezt az előadást láthatja majd a közönség június 19-én a pozsonyi Nemzetiben, a címszerepben Mokos Attilával.

Bizonyára látta a filmet, amely témájánál fogva (magyarok és szlovákok együttélése Ipolyságon, regénybeli nevén: Palánkon – meglehetősen erős viharokat kavart annak idején.

Igen, láttam, és nagyon szerettem. Talán azért is, mert szlovák és magyar színészek együtt játszottak a mozivásznon. Jó volt nézni őket. Abban az időben ez tisztességesen megrendezett film volt.

A Szabó G. László készítette interjút a Új Szó szombati számában olvashatják!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?