Hontalanítás Erdélyben először, Pozsonyban utoljára

<p>Az elmúlt tíz napban háromszor mutatta be a Hontalanítást az Ifjú Szivek Táncszínház. Bátorkeszin, Pozsonyban és Sepsiszentgyörgyön. Három különböző helyszín és közönség fogadta az együttest, minden alkalom különleges volt a maga módján.</p>

A bátorkeszi nézők meglepték a táncszínházat. “Nagyon ritkán találkozunk ilyen lelkes közönséggel. Már az elején tapssal fogadtak bennünket” - mesélte Horváth Mária, az Ifjú Szivek táncosa.  Pozsonyban az őszi évad keretén belül, csütörtökön, ebben az évben utolsó alkalommal került színre a Hontalanítás. A hazai színpad rutinja tökéletesre csiszolta a koreográfiát, ezt az aznapi teltház is bizonyította. “Megrendítő volt” - jegyezte meg az előadás után Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója. Sepsiszentgyörgyre még csütörtökön este elindult az egész tánc- és zenekar. A meglepően hosszú út után, három nap lefolyása alatt a Hontalanítást és a Felföldi leveleket is bemutatták a helyszínen. “Rengetegen gratuláltak az előadás után. A szakmai közönség részéről is nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk” - mondta a koreográfus, Hégli Dusan.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"210309","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]A múlt század történelmi eseményei számtalanszor bizonyították, hogy a kirekesztés látszólag egyszerű megoldás, de a valóságban működésképtelen. Ennek ellenére ma éppúgy szeparálunk és szeparálódunk, mint 70 évvel ezelőtt. Az előadás témája most különösen aktuális, hiszen alapmotívuma a negatív megkülönböztetés, amely a 21. század egyik legnagyobb társadalmi problémája. A Hontalanítást a táncszínház több mint 35 alkalommal mutatta be, csaknem 10 000 néző látta. Legközelebb a budapesti Művészetek Palotájában tekinthető meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?