<p>A Gombaszögi Nyári Tábor hat napja alatt, július 14-től 20-ig több mint százötven program várja a látogatókat. A sport, a művészet és a tudomány mellett az időszerű politikai kérdések is helyet kapnak a programban. A közéleti előadások minden eddiginél aktuálisabb és színesebb kínálata valósul majd meg a táborban, a nyár egyik legnagyobb szlovákiai magyar rendezvényén. Többek között Karel Schwarzenberg, volt cseh külügyminiszter is a rendezvényre látogat, valamint ismét megrendezik a Szlovákiai Magyar Dal Napját.</p>
Gombaszög: Ez mind belefér egy hétbe?
A közéleti előadások és beszélgetések idén is a Közbeszéd nagysátrában valósulnak meg (több más téma mellett) a blogportál és a Kitekintő kül- és biztonságpolitikai híroldal és a Bumm.sk hírportál jóvoltából.
Július 15-én, a hagyományokhoz híven Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője nyitja meg a tábort, majd a nap további részében, a Márai Sándor nevet viselő kissátorban az elmúlt évek világpolitikai folyamatait értékeli Ondrejcsák Róbert (CENAA) és Feledy Botond (Kitekintő), kora délután pedig a nagysátor alatt Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszterrel találkozhatnak a táborlakók. Ugyancsak szerdán kerül sor egy beszélgetésre a Közel-Kelet jelenlegi legnagyobb gondjáról, az Iszlám Államról, melyről Wagner Péter és Manyasz Róbert szakértők értekeznek.
A csütörtök délután a Trollfoci közönségtalálkozójával indul, majd a hazai és nemzetközi sajtó trendek világába Molnár Norbert (Új Szó) és Gazda Albert (Cink) kalauzolják el az érdeklődőket a délután folyamán. Ezt követően a szomszédos ukrajnai konfliktus helyi és régiós fejleményeit Jarábik Balázs (Carnegie) és Debreceni K. Mihály (tudósító) ismertetik, ugyancsak a Közbeszéd sátra alatt. A Márai sátor csütörtöki programjai közt szerepel a Komáromi Szalon Sorozatfüggők című beszélgetése, valamint bemutatkozik a Márai Sándor Író Kör.
A hét végéhez közeledve, pénteken, július 17-én délelőtt a kissátorban nők elleni erőszak okairól Asszony verve jó címmel a Phoenix Polgári Társulás előadása lesz hallható, délután a Közbeszéd sátor vendége Tóásó Előd, akit Kukorelly Endre követ. Az esti órákban a hagyományokhoz híven ismét lesz MKP – Híd vita, ezúttal oktatásügyi kérdések terén.
A szombati napon, július 18-án, a Közbeszéd sátor alatt Bukovszky László, a Nemzeti Emlékezet Hivatal (ÚPN) felügyelő tanácsának tagja A pártállami rendszer állambizottsági szolgálatainak sötét múltja című előadása hallható majd. A továbbiakban pedig Mária Jedličková (Szlovák Köztársaság kisebbségekért felelős kormánybiztosi hivatalának megbízott vezetője) és Hodossy Katalin (Szlovákiai Magyarok Kerekasztala) jogász értekeznek a pozsonyi kormányzat kisebbségi politikájáról. Ezalatt a kissátorban Durica Katarina, a nagy sikerű Szökés Egyiptomba c. kötet szerzője mutatkozik be az érdeklődők számára.
Az előző évekhez hűen idén is gazdagítja a tábor változatos programját a Szalmaszínház műsora, melyet elsősorban a Gurigongo Symposium biztosít. Az idelátogatók csütörtök este Nézőművészeti Kft. cím alatt tekinthetik meg Scherer Péter és Mucsi Zoltán párosának műsorát, pénteken Laár András önálló estjére kerül sor, szombaton pedig a Gál Tamás és a Csavar Színház adja elő a Hogyan ettem kutyát c. darabot.
A TANDEM sátra a tábor teljes ideje alatt a Királyréten biztosít helyszínt azoknak, akik főként megpihenni érkeznek a táborba. A brünni Sárga Szamár diáklap szerkesztősége pedig fotóműhellyel várja mindazokat, akik szeretnének megismerkedni a 19. századi fényképészeti technikákkal. Fontos információ, hogy a műhelymunkára előzetes regisztráció szükségeltetik a nyersanyag bebiztosításának érdekében. A jelentkezési lap a Hívd elő a Csacsit! nevet viselő Facebook-os eseménynél található meg. A mozogni vágyók a csapatjátékok keretein belül kipróbálhatják a buborékfocit, paintball-t, és még rengeteg más, közösségformáló sportjátékot.
Július 19-én, vasárnap, a II. Szlovákiai Magyar Dal Napjára is sor kerül, amely a tábor szervezőinek hazai tehetségkutató kezdeményezése. Idén a szakmai zsűri az Egy Pohár Citrom, és a Spliff447 zenekart, a közönség pedig a Foxies együttest juttatta a nagyszínpadra, melyen idén többek között fellép a Ghymes, a Kiscsillag, és a Hiperkarma is.
További részletes program a www.gombaszog.sk weboldalon található, a krasznahorkai vár harmadik harangjára való gyűjtésről pedig a www.krasznahorka.sk oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
A szervezők sok szeretettel várnak mindenkit július 14-20. között a krasznahorkaváraljai kempingben!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.