<p>Szikraszemű című friss stúdióalbuma mellett egy vadonatúj számot is előad március 5-i lemezbemutató koncertjén a Ghymes; a Babám című dalnak a Budapest Kongresszusi Központban lesz a premierje.</p>
Ghymes: új dal a lemezbemutató koncertre
A Babám kifejezetten a március 5-i koncert beharangozójára készült és a bátorságról szól - mondta Szarka Tamás, a Ghymes frontembere. A dal a Heti Válasz mellékleteként jelent meg csütörtökön.
Az egyik legnépszerűbb magyar világzenei formáció, a felvidéki Ghymes tavaly októberben adta ki tizennegyedik stúdióalbumát; a Szikraszemű című anyag ihletője Dózsa György parasztvezér volt, és annak a táncjátéknak a zenéjén alapult, amelyet 2010 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutattak be Zsuráfszky Zoltán koreográfiájára és rendezésében.
"Nem koncept-lemezt készítettünk, ez univerzális muzsika, szövegében és zenéjében egyaránt, a dalok hangulatokat tükröznek. A Szikraszemű a parasztvezér személyén keresztül a bátorságról szól, meg az alapvető emberi értékekről. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy amint évszázadokkal ezelőtt, úgy ma is lehet csodákkal és ocsmányságokkal találkozni az életünkben, ugyanakkor egymásra vagyunk utalva, muszáj bizonyos szabályokat betartanunk, megmutatni alapvető értékeket" - fejtette ki Szarka Tamás korábban az MTI-nek adott interjúban.
A Ghymes frontembere, énekese, hegedűse elmondta: igazából nem újat akartak mutatni, hanem erős vagy szép hangulatokat, energiát, erőt. "Ilyen szempontból nincsenek határok sem stílusban, sem hangszerelésben, sem tempóban. Most játszunk kőkemény rockot, de ugyanúgy jelen van a líra és a klasszikus zene is. Kell nekünk ez a szabadság, jól érezzük magunkat benne" - magyarázta a zenész.
A Szikraszeműn a Szarka Tamás és Gyula (ének, gitár) mellett Varga Bori játszott fúvós hangszereken és vokálozott, Kún Csaba szintetizátoron, Jelasity Péter szaxofonon és fuvolán, Jász András altszaxofonon, Nagy Szabolcs szintetizátoron és nagydobon, Lau János dobon és ütőhangszereken, Molnár Imre bőgőn, Fekete Zsuzsa és a Honvéd Táncegyüttes tagjai énekeltek.
"Soha nem tudni, milyen lesz egy-egy koncert. A közönség megelőlegezi a szeretetet, a telt ház fél sikerként fogható fel, ám minden fellépés önálló életet él, mindig mindent elölről kell kezdeni" - fogalmazott Szarka Tamás az MTI-nek.
A csapat márciusban Szentendrén és Győrött is fellép.
A Ghymes együttes 1983-ban alakult szlovákiai magyar zenészekből a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán és kezdetben autentikus népzenét játszott. Legfontosabb lemezeik: Tűzugrás (1996), Rege (1998), Smaragdváros (2000), Héjavarázs (2002). Több gyereklemezt is készítettek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.