Föld, kaland, Lovasi

A mi generációnk tagjainak szinte kivétel nélkül van Lovasi-élménye; akinek nincs, azzal elég mostohán bánt az élet. Merengtünk és világmegváltottunk a sörünk fölött a kocsmában, vagy nőügyeket tárgyaltunk meg, gyakran, a legkülönfélébb helyzetekben kerültek elő a Kispáltól dalszövegfoszlányok, majd jött az összekacsintás: lám-lám, a Bandi, milyen szépen megírta, megénekelte ezt is. Amikor hírét vettük, hogy önéletrajzi könyvet jelentet meg fiatalságunk legmeghatározóbb dalnoka, aggódni kezdtünk és drukkoltunk, nehogy elszúrja. Jelentjük, aggodalmunk alaptalan volt, a könyv jó lett.

A narrátor „tud” a rockzenészéletrajzok paneljeiről, kliséiről – több helyen reflektál ezekre –, és ügyesen lavíroz, igyekszik elkerülni a buktatókat. Olvasás közben rendre Lovasi „kismanyis” (vagy vércsés) hangján halljuk a történeteket. Rögtön az elején feltűnik, a könyv addiktíven olvasmányos, megőrizte az élőbeszéd sajátosságait, frissességét, miközben érezhetően szerkesztett. Végig ott pulzál az izgága dumagép, aki elkalandozik, kitérőket tesz a sztorikban, és a gondos kezek munkája is jól tapintható: lekerekítették a történeteket, megoldották az átvezetéseket, összefésülték az egyes fejezeteket.

Az ismétlődéseket – stúdió, lemez, koncertek stb. – esendő emberi sztorik és a magyar popszakma abszurd helyzetei törik meg. A Kispál-sztori hátterében pedig finoman körvonalazódik két évtized társadalomrajza is. A könyv egyik legmegkapóbb része Lovasi versenyfutása az idővel, amint épp a Szigetre, a Kispál búcsúkoncertjére igyekszik, hatalmas dugóból próbál kikeveredni. Ezt a jelenetet egy komoly eszmefuttatás követi az idő és a rock ’n’ roll viszonyáról, s ezúttal a könyvben alkalmazott stratégia, a komolyabb gondolatok élét elvevő irónia, idézőjelek használata, poénkodás is elmarad. A Kispál és a Borz kimúlásának krónikáját egy tűpontos meglátással zárja: „(…) a magyarok akkor igazán boldogok, ha valami nincs. Azt a valamit rögtön nagyon szeretik.”

Lévai Balázs: Lovasi – Idáig tudom a történetet. Libri Könyvkiadó, 2014. 432 o.

Értékelés: 8/10

Sánta Szilárd