Elhunyt Popper Péter pszichológus, író (fotókkal)

Popper, akinek fő kutatási területe a pszichoterápia, a társadalmi beilleszkedési zavarok és a valláspszichológia volt, Budapesten született 1933. november 19-én.

1957-58-ban a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadója, majd 1958-60 között a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusa, 1960-tól 1963-ig az ELTE Jogtudományi Karán büntetőjogi tanszékén aspiráns volt.

1963-67 között a Budapesti Orvostudományi Egyetem I. Sz. Gyermekklinika pszichológiai osztályának tudományos munkatársa, 1967-80 között főmunkatársa volt. 1980-1992 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen (SOTE) dolgozott, ő vezette az orvospszichológiai oktatási csoportot, dolgozott klinikai gyermekpszichológusként, majd pszichoterapeutaként. 1980-8 a SOTE docense, 1984-92 egyetemi tanára volt.

Popper Péter 1974-90 között a Magyar Pszichológiai Szemle főszerkesztője volt. Tagja volt az MTA Pszichológiai Bizottságának, valamint az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága pszichológiai szakbizottságának. 1989-91 között a Népjóléti Minisztérium Klinikai Pszichológiai Kollégiumának elnöke volt. Amikor 1992-ben nyugdíjba vonult, lemondott minden hazai közéleti funkciójáról.

1992-94 között az izraeli Bar-Ilan Egyetem vendégprofesszora volt. 1994 tért haza, s 1996-ig a miniszterelnök személyes tanácsadója volt. Az ELTE-n, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Rabbiképzőben és a MÚOSZ Újságíró Iskoláján tanított. 1986-1994 között a Nemzetközi Alkalmazott Pszichológiai Társaság Végrehajtó Bizottsági tagja volt.

A pszichológiai tudományok kandidátusa tudományos fokozatot 1969-ben szerezte meg. 2006-ban Demény Pál-emlékéremmel tüntették ki.

Popper Péter főbb művei: A kriminális személyiségzavar kialakulása (1970), Személyiségünk titkai (Ranschburg Jenővel, 1978), A belső utak könyve (1981), Rorschach-szótár (1981), Az orvosi pszichológia alapkérdései (1983). Szerkesztőként jegyezte például Az orvosi pszichológia speciális kérdései (1990), A jövő orvosai (1990) című kiadványt. 1998-ban jelentette meg Garai Lászlóval közösen a Sajtópszichológia című művét. 2001-ben látott napvilágot A valláspszichológia néhány fontos kérdéséről című könyve.

Tudományos tevékenységén kívül szívesen foglalkozott szépirodalommal is, maga is írt néhány színdarabot (Isten komédiásai (1985), Útvesztő (1987), Kék balett (1988)).

Szépirodalmi művei és esszéi: Színes pokol, Az önmagába térő ösvény (1990), Hogyan öljük meg magunkat? (1991), Az Istennel sakkozás kockázata (1995), Istenek órája (1996), Peloni avagy Pilátus testamentuma (1997), Fáj-e meghalni? (1999), Hazugság nélkül (1999), Felnőttnek lenni... (2000), Út a tükrökön át. Izraeli napló és elmélkedések (2000), A meghívott szenvedély (2000), Holdidő (2001), Van ott valaki? (2001), A tigris és a majom (2002), 666 - A sátán a XXI. században (2002), Lélek és gyógyítás (2002), Ők - én vagyok (2003), Az Írás (2004), Szeretet, szerelem, szexualitás (Bagdy Emőkével és Belső Nórával, 2004), "Részemről mondjunk mancsot!" (2004), Titok, elhallgatás, őszinteség (Csernus Imrével, Kígyós Évával, 2004), Kinyílt az Ég? Profán verseskönyv (2005), Az önmagába térő ösvény (2005), Az Istennel sakkozás kockázata (2005), Mi az élet étterme? (2005), Lelkek és göröngyök. Pszichológiai írások (2005), Várj, amíg eljön az órád. Rekviem Indiáért (2005), Egy illúzió halála (2005), Mit tehetünk magunkért? (Balogh Bélával, 2005), Lélek és gyógyítás (2005), Kizökkent az idő. Drámaügyi mosolygások és mérgelődések (2006), Napidő (2006), Vallásalapítók (2006), Láthatatlan ellenségek (Pándy Máriával, Ranschburg Jenővel, 2006), Hazugság nélkül (2006), Praxis - avagy angyalok a tű fokán (2007), Út az istenektől Istenhez (2007), A széthasadt kárpit (2007), Ingovány (2007), A nem értés zűrzavara (2008), Ne menj a romok közé! A megszakadt kapcsolatok tragikuma (2008), Hordaléktalajon (2009), Válság és megújulás kívül és belül (2009).