Egy 18. századi zombori ördögűző mentalitását feltáró kötet jelent meg

A ma Szerbia területén található Zombor városában 1766 és 1769 között egy horvát származású ferences szerzetes, Rochus Szmendrovich (1727–1782) nagy port felkavaró csoportos ördögűzésnek vetett alá számos helyi lakost a település katolikus templomában. Noha a zomboriak jó része rajongással övezte a démoni megszállottságban szenvedőket, köztük ortodox felekezetűeket is kúráló klerikust, az egyházi vezetés inkább botrányt látott a történtek mögött. A kötet a szerzetes élettörténetén, az általa írott leveleken, valamint a páratlanul jól dokumentált skandalum iratanyagán keresztül közelít az ördögi megszállottság és az exorcizmus (ördögűzés) témájához. „Az exorcizmus katolikus gyakorlata a 16-17. században érte el európai kicsúcsosodását. Ekkor – részben a boszorkányhisztériával összefüggésben – még a középkorhoz képest is megnőtt a látványosságig fajuló, nyilvános ördögűző szertartások száma, és szinte járványként terjedtek a démoni megszállottság szindrómái” – hangsúlyozta Bárth Dániel.  Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanszékvezető docense hozzátette: Nyugat-Európában a 18. század már a „lecsendesedés” időszakát hozta el, amikor maga az egyház is óvatossá és tartózkodóvá vált az ördögűzéssel kapcsolatban. Mindebben szerepet játszott a racionalizmus térhódítása a filozófiában és az egyházi gondolkodásban. „Ugyanakkor többek között Németországban vagy Magyarországon egyaránt előfordultak kisebb-nagyobb skandalumok, amelyek középpontjában egy-egy karizmatikus pap tevékenysége állt. Ezek azonban elszigetelt eseteknek tekinthetők” – mondta el. A szerző szerint bár a zombori események idején az ünnepélyes exorcizmus elvégzése már püspöki engedélyhez volt kötve, Rochus atya esetében mégsem ennek hiánya vagy az ördögűzés puszta ténye váltotta ki az egyházmegyei vezetés rosszallását. „Úgy tűnik, megtűrték volna a tevékenységet, ha az nem csap át teátrális látványosságba, ha a ferences szerzetes nem vesz kezelésbe ortodox szerb megszállottakat, ha nem építtet deszkaállást, színpadot a templomban, és ha betartja az alapvető liturgikus utasításokat” – emelte ki a kutató. Az egyházi vezetés elvárása szerint exorcizmust ugyanis ekkor a hívektől elzártan, alig néhány szemtanú társaságában, csak latin nyelven lehetett végezni az egyházmegye által jóváhagyott liturgikus könyvekből. Rochus atya mindezt megszegte, amikor nyilvánosan és ráadásul népnyelvet is használva, a saját maga válogatott forrásokra hagyatkozva végzett ördögűzést. A szerző hangsúlyozta: a horvát ferences tevékenysége és világképe az úgynevezett katolikus felvilágosodás – amely leginkább az egyházi vezetés mentalitására volt jellemző – ellenoldalát, egyfajta katolikus ellen-felvilágosodást jelenít meg. A kifejezés egy olyan korábbi (késő középkori, 16-17. századi) gyakorlat továbbélésére utal, amelyben az emberi élet legkülönfélébb fenyegetettségeire az egyház igyekezett közvetlen megoldásokat kínálni áldások és átkok, latin kifejezésekkel benedikciók és exorcizmusok formájában. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"267930","attributes":{"alt":"","author":"Fotó: Wikipedia","class":"media-image","height":"319","title":"Zombor 1698-ban","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Bárth Dániel hozzáfűzte: ezek olyan szóbeli és tárgyiasult szentel­ményeket, rítusokat jelentettek, amelyek erősítették a pap hatalmát, és az isteni kegyelem azonnali, közvetlen és hatékony kiszolgáltatását ígérték a testi és lelki bajokkal – a legkülönfélébb betegségekkel az orrvérzéstől az impotenciáig –, valamint az agrártevékenységük külső fenyegetettségével, például zivatar, jégeső és aszály csapásaival küzdő híveik számára. „E fokozatosan kiszorított gyakorlat liturgikus szövegei a betegségek és a csapások hátterében lépten-nyomon az ártó démonokat és a földi segítőiket, a rontó boszorkányokat emlegetik” – fogalmazott a kutató, aki úgy vélte: a zombori történtek értelmezésében fontos szerepet kell kapnia magának a településnek is. „Zombor egy többnemzetiségű és többvallású szabad királyi nagyváros volt a 18. század második felében. Olyan közeg, ahol a főszereplőnk kiélhette missziós attitűdjét” – mutatott rá. A városban ekkor katolikus részről többségben bunyevácok éltek együtt nagyjából kiegyenlített arányú ortodox szerb lakossággal.  Rochus atya a meggyógyított ortodox megszállottakat át akarta téríteni a katolikus hitre, és így járt el a görögkeleti elítéltekkel is, akiket a vesztőhely árnyékában tett katolikussá. A helyi katolikus délszláv városi előkelőségek, úgy tűnik, szívesen fogadták a ferences térítő lendületét, politikai pozíciójuk fenntartása és a helyi együttélés szempontjából is pozitívnak tartották az „erős pap” feltűnését, aki egyfajta „megmondó emberként” kínált megoldást például a deviánsnak minősített lakosok viselkedésére, életére is – emelte ki Bárth Dániel. A zombori ördögűző. Egy 18. századi ferences mentalitása című kötet szerzője kitért arra is: munkája utolsó fejezetében azokat a sejtéseit összegzi, amelyek a ferences szerzetes átírásban több száz oldalt kitevő, konyhalatin nyelvezetű levelezését átolvasva alakult ki benne a főszereplő személyiségéről. (MTI)