Bowie nem búcsúnak szánta utolsó klipjét

London |

<p>A David&nbsp;Bowie&nbsp;lakóhelyéhez közeli Brixton Academy adott otthont vasárnap annak a 70. születésnapi koncertnek, amelyet Tony Visconti producer szervezett, és amelyen olyanok énekeltek&nbsp;Bowie-szerzeményeket az énekes zenekarának kíséretében, mint Gary Oldman, a La Roux duó, Simon Le Bon, a Spandau Ballet tagjai vagy Joe Elliott a Def Leppardból.</p>

David Bowie ma egy éve hunyt el, két nappal 69. születésnapja után. Visconti azért választotta a január 8-i dátumot, mert Bowie életművét akarta ünnepelni, nem a halálára emlékezni és emékeztetni. 

Ugyanez volt a célja a BBC televíziós csatornának is, ahol Bowie meg nem ért 70. születésnapjának előestéjén debütált a rocksztár utolsó öt évét feldolgozó dokumentumfilm. A David Bowie: The Last Five Years annak a három évvel ezelőtti Five Days című dokumentumfilmnek a folytatása, amely Bowie merész zenei váltásait és karrierjének meghatározó pontjait mutatta be, a hatvanas évek végétől 1983-ig. A rendező is ugyanaz: Francis Whately. 

A zenésztársakat, barátokat és kritikusokat megszólaltató filmből kiderül, hogy Bowie alig három hónappal halála előtt tudta meg, hogy rákos, és csak néhány embernek beszélt betegségéről. A halála előtt két nappal megjelent Blackstar albumon dolgozó zenészek közül is csak páran tudták, hogy az énekes gyógyíthatatlan. 

Johan Renck rendező szerint Bowie nem búcsúnak szánta utolsó, ágyban fekvős klipjét, a Lazarust, mert az ágy ötletét egy héttel azelőtt találta ki, hogy megkapta volna a végleges diagnózist. A forgatást viszont azon a napon kezdték el, amikor orvosai közölték az énekessel, hogy nem használt a kezelés, és hamarosan meg fog halni. Ezt egyébként maga Renck is csak jóval később tudta meg. (juk)

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"215250","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?