Az emberi lét történései

Jon Fosse 1986-ban indult neki az írói pályának, színházi bemutatkozására azonban 1994-ig kellett várnia. Akkoriban nem is nagyon bánta, hogy hosszadalmasra nyúlt a várakozás. Színpadra alakított művet komponált, ennek ellenére furcsamód – mint azt több interjúban is kifejtette – ódzkodott a színháztól, amolyan fecsegésnek vélte a darab, vagyis lényegében a színészek és a közönség közti kommunikációt. A jelzett 1994-es bemutató azonban annyira felbuzdította, olyan alkotóerővel és a színpadhoz való vonzódással töltötte fel, hogy azóta elsősorban drámát ír. Ebben a műfajban egyik csúcsteljesítménye az 1998-ban írt Őszi álom.

De azért nagyon jó, hogy Jon Fosse nem csupán a drámai műnem rangos norvég képviselője. Szerencsénkre epikai működése is fantasztikus. Ennek ékes példája a Kalligram Kiadó által 2010-ben megjelentetett Reggel és este című kisregénye. Nem bonyolítja a cselekményt, de annál lényegesebb mozzanatokat örökít meg a hétköznapi ember életéből: a kezdetet, vagyis a születést, valamint a véget, a halált. Meg természetesen azt, ami a két állomás között végbemegy. A mű első fejezete mindössze tizenöt oldalnyi történés. Olai, a halász aggódva, szinte vért izzadva töpreng, és türelmetlenül várja a nagy pillanatot, hogy felesége, Marta a másik szobában Anna bába segítségével megszülje egészséges gyermekét. Ha fiú lesz, akkor a Johannes nevet kapja, örvendezik és felettébb izgul Olai. Fiú lett, a Johannes nevet kapta, a nagypapa nevét. Egészséges a kicsi, egészséges az anyuka is. Most azonban pihenniük kell... Ennyi az első fejezet, így jött a világra Johannes, ahogyan az emberek általában megszületnek. Tehát semmi egetrengető történés. De micsoda stílusban elmesélve: szűkszavúan, mégis nagyon sokat mondva.

A második rész kezdetén Johannes már nyugdíjas, megöregedett, felesége Erna nincs mellette, elszólította őt a kegyetlen halál. Pedig Johannes szeretett volna hamarabb elmenni. Vajon közhelyszerű-e az irodalomban élet és halál? Igen, rögvest ezt a kérdést teheti fel az olvasó. A válasz pedig e sorok írója tollából röviden: nem közhely, mert Fosse esetében nagy kezdőbetűkkel íródott, így: Élet és Halál. Reggel és Este. A történet ugyanis egyáltalán nem közhelyszerű, az élet nem csak egy sima élet, hanem életfolyamat. Küzdelmekkel, optimizmussal, álomszerűséggel, szomorú emlékezésekkel, bátorító szavakkal. A halál pedig olyasmi, amire természetesen számít Johannes, de amíg érte nem jön, addig reménykedik, boldog, nem köti le állandóan az elmúlás gondolata. Jól tudja, mellette van régi barátja, Peter, s ugyanúgy legkisebb lánya, Signe is törődik vele, férjével, Leiffel együtt.

Látszólag egyszerű, de sok eseményt felölelő élet. Az álomszerű, melankolikus világban összefolyik múlt és jelen, kezdet és vég. Az első rész, a gyermek világrajötte a reggel, Johannes elmúlása pedig az este, asszociálhatunk. Fosse stílusa sok olvasó számára bizonyára egyáltalán nem szokványos. Mondataiból hol egyfajta rendszerességgel, hol pedig rendszertelenül hiányoznak az interpunkciók. A párbeszédeket nem jelöli gondolatjelekkel, idézőjelekkel, így a könyv fellapozásánál rögvest arra a feltételezésre jutunk, hogy az egész alkotás a monológ szerkezetére épül. Pedig ez egyáltalán nincs így. A párbeszédek részeit gyakran külön sorokba tördeli, s néhol már úgy tűnik – a szerkezetből eredően –, hogy verset is olvasunk a regényen belül.

Mindezek ellenére a regény cselekménye felettébb gördülékeny, a valódi életet elénk táró, s Johannes halála főképpen azoknak marcangolja, tépi a szívét, akik hasonlóképpen látták holtan kiterítve családtagjukat, hozzátartozójukat, mint Signe Johannest. Kevés író tud olyan kegyetlen képet adni, mint a zárásban Fosse teszi.

(Jon Fosse: Reggel és este. Fordította: A. Dobos Éva. Kalligram, 2010.)

Susla Béla