Az eltűnt emlékek nyomában

A magyar olvasók előtt is jól ismert holland pszichológus-esszéista korábban megjelent ismeretterjesztő könyveiben rendre az emlékezet működésének eltérő aspektusait tárgyalja. Legújabb, magyar nyelven megjelent könyvét a felejtés témakörének szenteli. Draaisma amellett érvel, hogy a felejtés nem az emlékezés ellentéte, hanem a felejtés, a feledés irányítja, uralja az emlékezést.

A felejtés már nyelvi szinten is erős hendikeppel indul, hiszen főnevünk sincs arra, amit elfelejtünk: „Az emlék lehet éles vagy homályos, kellemes vagy kellemetlen, míg az, amit elfelejtünk, csak hiány, távollét, a semmi, bárminemű tulajdonságok és minősítések nélkül.” A szerző remek érzékkel gyűjti össze a vizsgált területről a fogas kérdéseket, és bontja ki azokat egy-egy fejezetben, például: Miért nincs felejtéstechnika vagy a felejtés művészete? Hogyan alakul ki az első emlék? Azért álmodunk, hogy felejtsünk, vagy azért álmodunk, hogy hatékonyabban emlékezzünk? Vajon tartósan törlődik-e az, amit elfelejtünk? Stb. Draaisma az izgalmas kérdésfelvetést változatos kontextusban jeleníti meg, a klinikai esettanulmányok a szerző kezén olvasmányos történetekké transzformálódnak, melyekhez irodalmi, képzőművészeti, filmes példák sokaságát társítja; teszi mindezt úgy, hogy a megidézett nagy tudás- és műveltséganyag sem fojtja meg a fejezetek kiinduló kérdéseit.

Az egyik fejezetnek magyar vonatkozása is van, a tárgya az egyik legnagyobb magyar író, Esterházy Péter Javított kiadás című regénye. Az aparegény (Harmonia caelestis) lezárása végén jött a fájdalmas fölismerés, az édesapját beszervezték, besúgó tevékenységet folytatott.

Ennek hatására megváltozik a múlthoz való viszony, az emlékek átalakulnak: „A kikezdett emlék is emlék, de többé már nem arra vonatkozik, amire eredetileg vonatkozott, s így egyúttal a felejtésnek egy formája is: emlékezés és felejtés egyszerre.”

Douwe Draaisma: A felejtés könyve. Fordította: Dióssi Adrienn. Gondolat Kiadó, Budapest, 2014. 326 o.

Értékelés: 9/10

Sánta Szilárd