„A világirodalom végtelen tenger”

Hogy kerül egy kisebbségi magyar költő a világkongresszusra? Egy-egy ilyen részvételi lehetőségért nyilván hatalmas harc dúl Magyarországon...Igaz, hogy itt élek egy csallóközi községben, de évente több földrészre hívnak rendezvényekre, szinte minden világnyelven megjelentek a könyveim, és tucatnyi nemzetközi díjat kaptam. Engem mint az UNESCO égisze alatt működő World Academy of Arts and Culture tagját hívtak meg a kongresszusra, költőként a magyar irodalmat képviseltem, de állampolgárként Szlovákiát, ez szerepelt a kitűzőmön is. A részvételért nem dúl harc, hiszen csak tagokat hívnak. Szlovákiából rajtam kívül Milan Richter tagja a szervezetnek, ő idén itthon maradt. Magyarországról az egyik tag Turczi István, aki egyben a szervezet harmadik alelnöke, a másik Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke, aki betegsége miatt nem utazott Limába. Hogy zajlik egy olyan rendezvény, amelyen kizárólag költők ülnek?Vannak barátságos emberek, akik rögtön megtalálják a közös témát, és a szabad idejükben is együtt isszák a sörüket. Vannak önimádók, akik alig várják, hogy felolvassanak vagy épp a tánctudásukat mutassák be. És vannak olyanok, akik bárhova mennek, turistaként viselkednek, a rendezvény csak ürügy. Ettől függetlenül jó alkalom egy-egy ilyen konferencia az ismerkedésre, egymás műveinek megismerésére, kölcsönös fordítások egyeztetésére, és nem utolsósorban rangos díjak elnyerésére. Ezek közül a legjelentősebb az egyik amerikai egyetem által adományozott Doctor Honoris Causa cím két kategóriában: nemzetközi kapcsolatok ápolásáért, valamint irodalmi tevékenységért. Mi volt a kongresszus legnagyobb hozadéka az ön számára?Nem volt több hozadéka, mint az eddigieknek, amelyeken részt vettem Észak-Amerikában, Latin-Amerikában vagy Európában. Amiért felejthetetlen, az az inka birodalom előtti kultúrák és az inka hagyományok megismerése, a Machu Picchu megmászása, és az ott forgatott film, amely rövidesen látható lesz az Interaktív Televízióban. Az inka nép nem csak történelem, mindenütt ott vannak jellegzetes népviseletükben, és kínálják a turistáknak gyönyörű kézműves tárgyaikat, féldrágaköves ékszereiket, hangszereiket. Órákon át tudtam bámulni a zsúfolt boltjaik és standjaik kínálatát. Peru három legjelentősebb városát is megismertem: Limát, Trujillót és Cuzcót. Nagyon erős az indián nemzeti mozgalom, az öntudatra ébredésük az élet minden területén észlelhető. És nagy az ellenszenvük a spanyol hódítok iránt, ami a mai Spanyolország iránti ellenszenvben is megnyilvánul, ritkán hívnak meg spanyol költőket. Limából Ecuadorba ment egyik kötetének spanyol nyelvű bemutatójára. Felsorolni is nehéz, hány nyelvre ültették át a műveit az utóbbi években. Megpróbálkozna helyettem ezzel?Valószínűleg unalmas lenne, ezért csak egy részét említem az idegen nyelvű köteteimnek. Románul egyebek mellett a Metamorfozele lui Casanova című prózakötetem és a Cravata lui Villon című verskötetem jelent meg. Németül és portugálul a Minimal című verskötet, szerbül a Prelomljeni hleb című verskötet, macedón nyelven a Gordiev Jazol (versek), angolul a Casanova’s Metamorphoses és a Blue / Kék című verskötet. Spanyolul szintén a Casanova átváltozásai jelent meg idén Ecuadorban. Szlovákra, csehre, franciára, olaszra, szlovénre, svédre és oroszra is fordítottak. Emellett egy 12 nyelvű válogatáskötet is megjelent a verseimből. Az AB-ART kiadó vezetőjeként ön nagyon sokat tett más nyelven író, főleg román költők népszerűsítéséért. Milyen elvek vezérlik a magyarra fordítandó kötetek kiválasztásakor?Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem megrendelésre fordítok, hanem azt tolmácsolom, ami tetszik, ami közel áll hozzám. És természetesen a barátaim felé is teszek ilyen gesztusokat, ahogy ők is igyekeznek fordítani tőlem. Manapság ez így működik. A világirodalom végtelen tenger, amelyből nehéz kiválasztani a legjobb műveket, kellenek kapaszkodók. Románból könnyen fordítok, mert anyanyelvi szinten beszélem, spanyolból és portugálból nehezebben megy, mert csak most tanulom ezeket a nyelveket. Ugyancsak nehezebb magyarról románra fordítani, mégis sikerült átültetnem Turczi István verseit. De nemcsak a saját fordításaim jelennek meg az AB-ART kiadásában vagy más kiadóknál, hanem évente több szlovák és más európai író könyve is, olyan műfordítók tolmácsolásában, mint Horváth Erika, Pénzes Tímea, Thiele Csekei Enikő vagy Karácsonyi Zsolt. Irodalmi munkásságát számos díjjal jutalmazták. Melyik elismerésre a legbüszkébb és miért?A Madách-nívódíjra azért, mert első kötetemre kaptam. A Román Írószövetség műfordítói díjával, az Eminescu-díjjal és a szatmárnémeti és máramarosszigeti fesztiválok műfordítói díjával e tevékenységemet ismerték el, a Lucian Blaga Fesztivál nagydíja és a kisinyovi Költők Tavasza Fesztiválja nagydíja komoly szakmai elismerés, ezeket tetézte idén a Tudor Arghezi-életműdíj, amely díszpolgársággal is együtt jár. Azt hiszem, jogosan vagyok büszke ezekre. És nem kevésbé a nicaraguai Nandaime város díszpolgári címére. Ön szerint milyen a presztízse, a megbecsültsége a költészetnek manapság?Földrészenként, országonként változó. Európában egy olyan patinás városban, mint Bécs, alig lehet 50–100 érdeklődőt összeverbuválni egy irodalmi rendezvényre, de Macedóniában, a sztrugai fesztiválon sok ezren hallgatják a költők felolvasásait. Vancouverben alig telt meg egy kultúrház kisterme, de Nicaraguában vagy Kolumbiában tízezrek ülik végig a szabadtéri fesztiválokat, és akkor sem menekülnek, ha elered a zápor. Ünnepnapon vagy vasárnap a templomból tömegesen jönnek verseket hallgatni, és a végén odamennek a költőkhöz, gratulálnak, fényképezkednek velük vagy dedikáltatnak. Ezt európai író elképzelni sem tudja, ha nem tapasztalja meg. Latin-Amerikában a rendezvényeken megjelenik a kormányfő, a kulturális miniszter és a polgármester. A vállalatok versengenek azért, hogy a támogatók között legyen a logójuk. Egyébként ki kell mondani, sokat romlott a költők, a művészek és általában az értelmiség presztízse az utóbbi 20–30 évben. Nyilvánvaló, hogy a piacgazdaságnak és a globalizációnak is szerepe van ebben, de érdemes lenne egy komplex kutatás keretében megvizsgálni azokat a folyamatokat, amelyek ide vezettek. Nem nagy a valószínűsége annak, hogy a tendenciák változnának. De vigasztaljon bennünket a tudat, hogy ma sem olvasnak kevesebben verset, mint régen. Sőt.