A Rammstein Pozsonyban

Pozsony |

<p>E hét vasárnapján, azaz novemer 6-án lép fel a pozsonyi Téli Stadionban a sokak által pokolra kívánt, és még többek által egekbe magasztalt Rammstein zenekar.</p>

A keletnémet szocializmus utolsó évtizedében cseperedő zenészek legaranyosabb nyilatkozata Pozsonnyal kapcsolatban szerintem az volt, amikor egy interjúban elmesélték, hogy csóró tizenéves korukban egy kávéra sem futotta nekik az SzNF-híd tetején működő étteremben, úgyhogy csak vágyakozva bámultak felfelé. Nos, ma már háromfogásos vacsorát is rendelhetnek ott, sőt talán meg is vásárolhatnák a puccos restit, ha akarnák.

A Rammstein a hard rock, az indusztriális metál és az elektronikus zene hatásos elegyét kotyvasztotta össze berlini boszorkánykonyhájában. Kezdettől fogva sokat adtak a látványra is: a speciális effektek miatt nem csak a vallásos anyukák, hanem a koncertszervezők és tűzoltók rémeivé is váltak. Egy-egy Rammstein-bulin szinte percenként lángra kap vagy felrobban valami a színpadon. Rakétákat lőnek ki, amelyek a közönség feje fölött lévő kábeleken futnak végig, szikrákat szóró íjak, dobverők, gitárok, csizmák kerülnek elő, a tagok gumicsónakban ülve szörföznek a közönség felett, vagy éppen habot lövő ágyúval veszik őket célba.

Zenéjük a show nélkül is működik: világszerte több mint 15 millió CD-t adtak el, kétszer jelölték őket Grammy-díjra. Bár legtöbb dalszövegük német, nem csak német nyelvterületen tarolnak, hanem az USA-ban, Latin-Amerikában, Japánban, Ausztráliában, sőt Indiában is. Reise, Reise című albumukkal (2004) ők lettek a nemzetközileg legsikeresebb német zenekar, akik anyanyelvükön énekelnek.

Nevüket az a nyugat-német város, Ramstein-Miesenbach szolgáltatta, ahol 1988-ban az USA katonai bázisán egy légibemutatón három sugárhajtású gép összeütközött és 70 néző halt meg. Az együttes Rammstein című száma a tragédiára való megemlékezés. A plusz „m” betűt azért illesztették a nevükbe, mert a német rammen ige magyarul azt jelenti, „döngölni/cölöpözni“.

Népszerűségüket az is jól illusztálja, hogy az A 110393 Rammstein nevű kisbolygót a zenekarról nevezték el.

A napokban jelenik meg egy válogatáslemez legnagyobb sikereikkel, a csapat az ezt bemutató turné során érinti Pozsonyt. Természetesen vadonatúj show-val készülnek a turnéra, és a madarak azt csicsergik, az új Rammstein-látvány egy viharban történő újjászületés lesz. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?