A miskolci színház Kassán, a kassai Miskolcon vendégszerepel

Miskolc |

<p><br /> Ebben az évben is folytatódik a Kassai Állami Színház és a miskolci Nemzeti Színház közösen benyújtott nyertes, európai uniós pályázatának előadássorozata, januárban a kassai színészeknek Miskolcon, míg a miskolciaknak Kassán tapsolhatnak a nézők.</p>

Árvai Judit, a miskolci teátrum szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kassai közönség kedden és szerdán Kozma Attila és Krámer György Yerma és Exodus című két egyfelvonásos táncjátékát tekintheti meg a miskolci színház művészeinek előadásában.
Miskolcon szerdán a kassaiak egy táncgálát adnak elő, a műsor pazar válogatás a Kassai Állami Színház utóbbi években bemutatott legjobb balettjei – többek között a Giselle, a Hattyúk tava, a Carmen – legsikeresebb részleteiből.
A két színház produkciói két-két alkalommal kerülnek színre mindkét városban: a Best of Ballet című táncgála szerdán 15 és 19 órai kezdettel a miskolci Kamaraszínházban, a Yerma és az Exodus pedig kedden és szerdán 19 órai kezdettel a Kassai Állami Színházban.
A darabok határon túli bemutatói a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretén belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával kerülnek színre, az előadások megtekintése ingyenes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?