A magyar filmtörténet legfontosabb filmjei DVD-n, digitalizálva

Budapest |

<p>A magyar filmművészet kiemelkedő alkotóinak életművéből kínál ízelítőt a Magyar Nemzeti Filmarchívum (MNFA) gondozásában idén kezdett DVD-sorozat, amelynek következő kiadványa Az aranyember három változatának (1918, 1936, 1962) felújított, egyidejű kiadása.</p>

A megjelenések egyik célja, hogy az elmúlt két évtizedben illegális módon piacra került magyar filmek sokkal jobb minőségben és számos extrával legyenek élvezhetőek, másrészt olyan alkotásokat láthasson a közönség, amelyek még nem jelentek meg DVD-n - mondta Fazekas Eszter, az MNFA munkatársa a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Mint elhangzott, ennek szellemében jelent már meg a Hyppolit, a lakáj a Budapest Filmmel együttműködésben, majd az Egri csillagok, valamint Ludas Matyi felújított, digitalizált változata. Az Egri csillagok extráiból kiderül például, hogyan gyártottak műanyagból páncélingeket, a Ludas Matyi DVD-n pedig szerepel Gábor Pál Sós Imréről készült portréfilmje. Megjelent Kollányi Ágoston Szőnyi István festőművészről készült dokumentumfilmje és a napokban kerül a boltokba Zolnay Pál Fotográfia című alkotása.
"A jövő héten kerül piacra Az aranyembernek, Jókai Mór regényének három felújított és részben digitalizált filmváltozata, Korda Sándor 1918-as némafilmje, Gaál Béla 1936-os hangosfilmje és Gertler Viktor 1962-ben készült színesfilmje" - közölte Balogh Gyöngyi, a filmarchívum munkatársa.
Gyürey Vera, az MNFA igazgatója az MTI kérdésére arról számolt be, hogy október végéig hat-hét újabb felújított, digitalizált film kiadását tervezik. A megjelenő DVD-k között szerepel Gothár Péter Ajándék ez a nap és Megáll az idő című alkotása, valamint Szabó István három mozija, az Álmodozások kora, az Apa és a Szerelmesfilm. Előkészületben van többek között Enyedi Ildikó, Gaál István (Sodrásban), Gazdag Gyula, a Gyöngyössy Imre-Kabay Barna kettős (Jób lázadása), Sára Sándor (Fel-feldobott kő) és Xantus János (Az én XX. századom) magyar filmtörténeti klasszikusainak kiadása is.
Az archívum animációs alkotók (Macskássy Gyula, Dargay Attila, Nepp József, Jankovics Marcell) egész estés filmjei közül is többet megjelentet.
Kurutz Márton, az 1945 előtti dokumentumfilmek archivátora arról beszélt, hogy a több ezres tételből álló, és a történelem során többször is csak a szerencsének köszönhetően megmenekült filmhíradó-állomány válogatásszerű kiadását is tervezik. Mint elmondta, csak az 1924 és 1944 közötti időszakban az MTI-ből kinőtt Magyar Filmirodában 1084 filmhíradó készült.
A Magyar Nemzeti Filmarchívum húsz éve végzi a magyar filmek felújítását, 2005 óta digitalizálását is, tevékenységéhez pályázatok útján eddig a Magyar Mozgókép Közalapítványon és a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül kapott forrást.
"Húsz év óta idén először fordult elő, hogy hagyományos filmfelújításra még nem kaptunk támogatást, igaz, digitalizálási célokra hamarosan megkötjük az újabb szerződést újabb 25 millió forintos támogatásról" - mondta Gyürey Vera.
Az MNFA adatai szerint 1989 óta 3148 filmet újítottak fel, 1199-et digitalizáltak, ötöt digitálisan restauráltak. A digitalizált alkotások közül nyolc 1945 előtti hangos játékfilm, 203 pedig 1945 és 1988 között készült játékfilm.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?