A fesztivál, ami beszippant

Az első csuda dolog – amit nem reklámoznak agyon –, hogy erre a fesztiválra BKK-hajóval is lehet érkezni, és persze távozni is. Akinek van heti bérlete, az szombat-vasárnap kivételével használhatja hajókázásra is a Jászai Mari tér és a Sziget között.

Lehet ingyenesen sátorozni, de az igényesebb bentlakók több, különböző árú őrzött kemping közül is választhattak, ahol zuhanyzó, wi-fi, értékmegőrző és kütyüfeltöltő állomás áll rendelkezésükre, plusz egy csomó zárt körű, közösségteremtő buli vár rájuk. És csodák csodája, ez is működik. A szervezők mesélték, hogy vannak olyan beköltözők, akik a hét folyamán el sem jutnak a nagyszínpadhoz. Nem azért, mert nem találják, hanem mert egyszerűen beszippantja őket a saját kempingjük. Csak kihelyezett sátorból 30 ezer áll idén rendelkezésre, amit felfogni sem egyszerű. Mondjuk így: egy telt házas Pohoda fesztivál összes látogatóját külön sátorban tudnák altatni a Szigeten.

Ami a koncerteket illeti, a csütörtöki nap legnagyobb felfedezése számomra a svéd Francobollo zenekar volt. Az Európa Színpadon futottam beléjük teljesen véletlenül, az agyonsztárolt Unknown Mortal Orchestrára igyekezve, amely egyébként kicsit hasonlóan gondolkodik a dalok felépítéséről és hangzásáról. A punk, a rock és a pop hármas kereszteződésében, merész váltásokkal, egyszerű alapokra felrakott színes vezérdallamokkal operálnak a svédek is, és élvezik a zenélést. Az sem zavarta őket, hogy csak negyvenen–ötvenen voltak kíváncsiak rájuk, talán pont az UMO miatt.

És akkor szóljunk még legalább a nap fő headlineréről. A Gorillazt azért érdemes megnézni élőben, mert egyáltalán nem ugyanazt kapja az ember, mint ha otthon betenné a lemezeiket. Damon Albarn és Jamie Hewlett egy párhuzamos univerzumot épített fel zenéből és képzőművészetből, ahol a kettő szépen kiegészíti egymást. Ami a zenét illeti, Albarn minden műfajból a legjobbat csippenti ki és pofozza át, majd beszervezi az ehhez passzoló vendégzenészeket, és senki sem tud nemet mondani neki. A legutóbbi, két hónapja megjelent The Now Now című Gorillaz-albumon például Noel Gallagher is feltűnik – ki hitte volna ezt 1995-ben, amikor ezek ketten a legnagyobb riválisok voltak? A repertoár pedig az utóbbi húsz év alatt kellően változatos lett ahhoz, hogy a setlist sokakat kielégítsen, és azt is tudják, mi való arénakoncertre és mi működik inkább a fesztiválokon.

A csütörtöki nap számomra legemlékezetesebb pillanata is ehhez a koncerthez fűződik. Del, az általában zárószámként előadott Clint Eastwood című megasláger rappere pár hete lezuhant a színpadról, és eltört egy bordája. Azóta úgy játsszák ezt a dalt, hogy Del hangja felvételről szól. A kivetítőre dolgozó egyik operatőr egy ponton úgy csinált, mintha kiesne a kezéből a kamera – azaz imitálta a zuhanást. Ezt még nem láttam az interneten is közvetített július 28-ai párizsi koncerten, nyilván azóta találták ki, és zseniális, bár csak a beavatottak értik.

Ha önök most épp hezitálnak, benézzenek-e a Szigetre, számolgatják, megéri-e napijegyet venni 24 ezer forintért, beleszippantani az atmoszférába, nézzék meg, mennyi a beugró egy-egy világsztár kétórás arénakoncertjére Budapesten vagy akár Pozsonyban – és rögtön változik a leányzó fekvése. Ha viszont enni-inni is „rendesen” akarnak egy hosszú nap folyamán, legalább tízezer forintot készítsenek még elő.