Zeman és Schwarzenberg máris támadja egymást

Prága |

<p>Miloš Zeman és Karel Schwarzenberg, akik szombaton továbbjutottak a cseh elnökválasztás döntő, második fordulójába, mindjárt az első nyilatkozataikban támadták egymást.</p>

 

Schwarzenberg sajtóértekezletén gratulált Zemannak az első fordulóbeli győzelemhez, de mindjárt utána kijelentette, "Zeman a múlt embere", felelős a cseh politikai kultúra hanyatlásáért.     "Igaz, hogy a múlt embere vagyok, mert az utóbbi tíz évben a nagypolitikán kívül álltam" - reagált Zeman a külügyminiszter nyilatkozatára. Hozzátette: tőle eltérően Schwarzenberg valóban a "ma embere", s mint a rendszerváltás utáni legnépszerűtlenebb kormány egyik oszlopos tagja, felelős az adóemelésekért, a nyugdíjreformért és az egyházi kárpótlásért.    "A stabilizációs, de népszerűtlen intézkedésekre szükség volt. A felelőséget vállalom. Ezek következtében Csehország ma stabil állam" - válaszolta mindezekre Schwarzenberg.    Zeman hangsúlyozta, hogy a második fordulóban a választóknak a jobboldali és a baloldali jelölt között kell dönteniük. Leszögezte: bár a baloldal jelöltjének tartja magát, nem fogja kérni a szociáldemokrata párt támogatását.    Helyi elemzők szerint a két továbbjutó politikus győzelmi esélyei a második fordulóban nagyon kiegyenlítettek, s a következő két hétben kiélezett kampányra lehet számítani.     Zeman mögé várhatóan felsorakozik a baloldal többsége. Hátránya, hogy bár szociáldemokrata kormányfő volt (1998-2002), a pártot elhagyta, s ma éles ellentétek vannak közötte és a szociáldemokraták vezetése között.    Schwarzenberg számolhat ugyan a jobboldal és a civil szféra többségének támogatásával, de hátrányára van, hogy egy nagyon népszerűtlen kormány tagja, és a koalíciós TOP 09 elnöke. A TOP 09 alelnöke, Miroslav Kalousek pénzügyminiszter jelenleg az ország legnépszerűtlenebb politikusa.    Három sikertelen elnökjelölt - Zuzana Roithová, Tána Fischerová és Premysl Sobotka - Schwarzenberg támogatására szólította fel híveit.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?