Zárt övezet a fukusimai atomerőmű 20 kilométeres körzete

Tokió |

<p>A japán hatóságok zárt övezetté nyilvánították a fukusimai atomerőmű 20 kilométeres körzetét - jelentette be csütörtökön Kan Naoto kormányfő.</p>

A miniszterelnök látogatást tett a március 11-i földrengés és szökőár következtében súlyosan megrongálódott létesítmény térségében, találkozott helyi közigazgatási vezetőkkel és korában kitelepített lakosokkal. Megbeszélte velük, mit lehetne tenni, hogy érvényt szerezzenek a korábbi evakuálási intézkedéseknek, amelyeket az erőműből származó radioaktív szennyezés miatt rendeltek el.

A katasztrófát követő napokban 80 ezer embert telepítettek ki, de több lakos - a becslések szerint 60 család - már visszatért az övezetbe, és a rendőrség a  törvény szerint nem akadályozhatta meg őket ebben.

A tiltó rendelkezés pénteken 0 órakor lép életbe. Ettől kezdve hatósági engedély nélkül nem szabad belépni az övezetbe. A rendelkezés megszegőit megbüntetik, de ennek módjáról és mértékéről még nem tettek említést az illetékesek.

Az erőművet üzemeltető TEPCO cég a napokban közölte: valószínűleg körülbelül három hónap múlva kezd majd csökkenni a radioaktív sugárzás szintje.  Hat hónapon belül már jelentősen leszorítják a sugárzási szintet, majd később befedik a megrongálódott reaktorépületeket, elszállítják  a nukleáris fűtőelemeket, kilenc hónapon belül pedig úrrá lesznek a válságon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?