Westerwelle: a G8-ak egyetértenek Észak-Korea ügyében

London |

<p>A G8 csoport külügyminiszterei között egyetértés van Észak-Korea megítélésében - közölte Guido Westerwelle csütörtökön Londonban a világ iparilag legfejlettebb hét országát és Oroszországot tömörítő csoport londoni külügyminiszteri találkozójának keretében.</p>

"Ez a fajta háborús retorika semmiképpen sem fogadható el, ebben a G8-államok között teljes az egyetértés" - jelentette ki Phenjan magatartására utalva a német külügyminiszter. "Az a döntő, hogy a retorikából ne legyen háború" - fogalmazott Westerwelle. "Ez nemcsak a Koreai-félszigetet és a szomszédos országokat fenyegetné, hanem az egész világ stabilitását és biztonsági építményét" - figyelmeztetett. A nemzetközi közösségnek ebben az ügyben egy hangon kell megszólalnia - vélekedett.

    Westerwelle hangsúlyozottan dicsérte Oroszország és Kína együttműködését az észak-koreai kérdésben. A Phenjannal az elmúlt évtizedekben fenntartott szoros partneri viszonyának köszönhetően Peking képes befolyásolni Észak-Koreát - mondta.     A német külügyminiszter nagyobb erőfeszítéseket sürgetett az atomfegyverek terjedésének megakadályozására, nehogy azok terroristák kezébe kerülhessenek.     "Ma még világviszonylatban 19 ezer nukleáris robbanófejjel rendelkezünk, amire nincs szükségünk" - folytatta. "Egy atomfegyverektől mentes világot szeretnénk teremteni. Ez ma még vízió, belátom, de nem illúzió" - állapította meg a német külügyminiszter a G8-csoport, Egyesült Államok, Kanada, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Japán, Oroszország külügyminisztereinek találkozója keretében.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?