Weiss: a nyelvtörvény összhangban van a nemzetközi normákkal

Budapest |

<p>A szlovákiai államnyelvtörvény kedden életbe lépő módosítása a norvég Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa szerint összhangban van a nemzetközi normákkal - jelentette ki hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Peter Weiss szlovák nagykövet.</p>

 A módosítás kompatibilis a szlovák köztársaság kisebbségi keretegyezményben, valamint a regionális vagy kisebbségi nyelvek chartájában foglalt kötelezettségeivel is - mondta Szlovákia magyarországi nagykövete. A törvény előkészítése már 2008-ban elkezdődött, ezért a nagykövet véleménye szerint semmiképpen sem tekinthető úgy, hogy azt célzatosan időzítették volna.
    Kitért arra is, hogy a "sokat vitatott büntetések" szabályozása a főbiztos szerint szintén összhangban van a nemzetközi standarddal, de Vollebaek körültekintő alkalmazást javasolt.
    A törvény alkalmazásának kérdése kapcsán azt mondta, hogy a szlovák kulturális miniszter levélben tájékoztatta az EBESZ főbiztosát a törvény végrehajtásával és a főbiztos ajánlásaival kapcsolatos szlovák álláspontról.
    Peter Weiss elmondta, hogy szeptember 7-re szakértői egyeztetést hívtak össze Pozsonyban, amelyre meghívást kaptak a kisebbségügyi főbiztos szakértői.
    Kitért arra is, hogy augusztus 28-án ülésezett szlovák kormány nemzetiségi, kisebbségügyi tanácsa, amelyre szakértőket is meghívtak. Kijelentette, hogy a magyar kisebbség kivételével minden más kisebbség képviselője támogatta a törvénymódosítást és a végrehajtási terveket.  Kérdésre azt mondta, a törvény azért nem vonatkozik a cseh nyelvre, mert az a szlovákok számára érthető.
    Megfogalmazása szerint a törvény csak a közélet bizonyos területeire vonatkozik és nem érinti az emberek közötti magántermészetű érintkezést. Azt mondta, hogy a törvény nem szabályozza a nyelvhasználatot a nyilvános gyűléseken, az istentiszteleteken, az idegen nyelvű sajtóban, a cégnevekben, a védett márkákban és elnevezésekben illetve az internetes közleményekben sem.
    Hangsúlyozta, hogy a törvényben foglalt szankciók preventív jellegűek, a törvénynek "semmi esetre sem célja, hogy büntesse" valamely kisebbséghez tartozó szlovák állampolgárokkal. Kijelentette, hogy aki megsérti a törvényt "lehetőséget kap a javításra, anélkül, hogy pénzügyi szankcióval sújtanák". Azt, hogy ez pontosan hogyan történik, a nagykövet nem fejtette ki. Azt viszont elmondta, hogy a büntetéseket fokozatosan állapítják meg, tekintettel a cselekmény terjedelmére, következményére, időtartamára.
    Hangsúlyozta, hogy az egyszerű állampolgár nem büntethető, mert a törvény elsősorban az állami és közigazgatási szerveket érinti. Azt mondta, hogy az ötezer eurós büntetés például arra az esetre vonatkozik, amikor egy reklámban masszívan megsértik az államnyelvtörvényt.
    Elmondta, hogy a végrehajtáshoz az év végéig kidolgoznak egy módszertani utasítást.
    Külön jogszabályok garantálják a Szlovákiában élő kisebbségek jogait arra, hogy anyanyelvüket a nyilvános érintkezés során használhassák - közölte.
    Peter Weiss azt mondta, nem igaz az a magyar sajtóban helyenként megjelent kép, hogy a szlovákiai magyar közösség brutális elnyomás alatt élne.
    Arra a kérdésre, mi lehet az oka annak, hogy az általa elmondottak ellenére minden magyar párt tiltakozik a törvény ellen, úgy felelt, tudja, hogyan zajlik egy ilyen ügy a politikában, ezért nem akarja elemezni a magyar és a szlovák politikai pártok megnyilvánulásait.
    Elmondta, hogy a felröppent hírekkel ellentétben nem csúszik a törvény hatálybalépése. Arra, hogy mikortól büntetik a törvény megszegőit, úgy felelt, hogy a szlovák kulturális minisztérium nem készül arra, hogy "nyelvi kommandókat küldjön szét már holnap".
    Kitért arra is, hogy az egészségügyben a nyelvhasználat nem szankcionálandó és egy súlyos beteg esetében senki nem fogja elvárni, hogy ne az anyanyelvén beszéljen.
    Arra a kérdésre, hogy nem gondolja-e, hogy a nyelvtörvény és Sólyom László Szlovákiából való kitiltása súlyosan megsértette a szlovák-magyar alapszerződést, azt mondta, a szlovák kormány nem tervezi a dokumentum felülvizsgálatát. Hozzátette, véleményük szerint éppen hogy hatékonyabban kellene az alapszerződés által biztosított eszközöket kihasználni, ahelyett, hogy egyes eseteket nemzetközi fórumok elé vinnének. Kijelentette, hogy az Európai Uniónak (EU) rengeteg problémával kell megküzdenie és "ha minden kisebb vagy nagyobb problémánkat az unió elé vinnénk", az az EU-t "elfárasztaná" és úgy néznénk ki, mint két tagállam, amelyek nem képesek kezelni kétoldalú problémáikat.
    Arra a kérdésre, hogy emlékszik-e az elmúlt évekből olyan esetre, amikor Magyarország gerjesztett Szlovákiával szemben konfliktust, azt mondta, behatóan ismeri a két ország elmúlt húsz évének történetét és ha politikus lenne és nem diplomata, akkor hosszasan értekezhetne a konfliktusokról. Diplomataként azonban meghagyná a politikusoknak, hogy egymás között megbeszéljék, ki mennyire felelős a feszültségekért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?