Vona lemondott mentelmi jogáról

Budapest |

<p>Vona Gábor lemondott mentelmi jogáról az Országgyűlés alakuló ülésén viselt ruházata kapcsán az ellene esetlegesen induló szabálysértési eljárás miatt.</p>

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője kedden közleményben azt közölte az MTI-vel, Vona Gábor, a Jobbik elnöke, frakcióvezetője levélben tájékoztatta Schmitt Pál házelnököt és az Országgyűlés illetékes bizottságát, hogy "bár az alakuló ülésen viselt ruházatával semmilyen jogsértést nem követett el, az ellene ez ügyben esetlegesen induló szabálysértési eljárásban lemondott mentelmi jogáról"
A szóvivő a közleményében leszögezi azt is, hogy a "Jobbik - Magyarországért Mozgalom a törvényes rend talaján álló párt, amelynek elnöke ígéretéhez híven nem a mentelmi jog igazságtalan kiskapui mögé bújva érvényesíti igazát, hanem bízik az igazságszolgáltatás törvényes működésében".
Az MTI hétfőn számolt be arról, hogy megérkezett a feljelentés Vona Gábor ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK); a rendőrség közleménye szerint "a BRFK a továbbiakban a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően jár el."
A Jobbik elnöke ellen Bajnai Gordon kérésére az igazságügyi miniszter a kormány nevében tett feljelentést amiatt, hogy Vona Gábor gárdamellényben tette le képviselői esküjét a parlament alakuló ülésén.
A leköszönő miniszterelnök az Országgyűlés alakuló ülésén felidézte: bíróság mondta ki, hogy ezek a jelképek félelmet keltenek, ezért a szervezet működése, a gárdista egyenruha viselése jogszabályellenes. Bajnai Gordon hangsúlyozta: a törvény mindenkire vonatkozik, és tízszeresen, százszorosan vonatkozik a törvényhozás tagjaira.
Az országgyűlési képviselőket mentelmi jog illeti meg, így Vona Gábor csak azt követően vonható felelősségre, ha az Országgyűlés kétharmados döntése megvonja tőle mentelmi jogát (vagy saját maga mond le arról). A felmentést a legfőbb ügyész indítványozhatja a parlament elnökénél, majd ezt követően a mentelmi bizottság dönt a képviselő sorsáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?