Visszahelyezték sírjába Arafat földi maradványait

Rámalláh/Párizs |

<p>Jasszer Arafat néhai palesztin vezető földi maradványait visszahelyezték sírjába, amelyet kedd reggel tártak fel, hogy nemzetközi igazságügyi szakértők meg tudják állapítani, mérgezés áldozata lett-e - közölték nevük elhallgatását kérő palesztin tisztségviselők.</p>

 

Palesztin orvosok mintákat vettek Arafat csontjaiból. "A művelet befejeződött, a sírt újra lezárták, a mintákat pedig átadták francia, svájci és orosz szakértőknek" - közölte az AFP hírügynökséggel az ügyben illetékes palesztin vizsgálóbizottság egyik tagja.    Arafat maradványait kormányának rámalláhi épületegyüttesében, egy mauzóleumban helyezték el annak idején. November 13-án kezdték előkészíteni a kiemelést, a művelet idejére a mauzóleumot ponyvákkal körbevették. A sír visszazárása után elkezdték eltávolítani a ponyvákat - jelentették az AFP tudósítói a helyszínről.     A néhai palesztin vezető halálának okát azért vizsgálják, mert egy svájci intézet szakértői rendkívül mérgező, halált okozó radioaktív anyagot, polóniumot találtak egy ruhadarabon, amely állítólag az övé volt.    Elképzelhető, hogy Arafat maradványainak vizsgálata alapján sem tudják megfejteni halálának igazi okát. A polónium 210-es atomszámú izotópja gyorsan lebomlik, felezési ideje 138 nap, és egyes szakértők azt állítják, nem lehet tudni, hogy a maradványokból vett minták elegendők-e a vizsgálathoz.    Jean-René Jourdain, a franciaországi sugárvédelmi és atombiztonsági intézet (IRSN) személybiztonsági ügyekben illetékes igazgatóhelyettese azonban a francia hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: ha Arafatot polónium-210-essel mérgezték meg, akkor még nyolc évvel halála után is van esély ennek kimutatására, mégpedig abban az esetben, ha halálos mennyiségű, vagyis legalább néhány mikrogrammnyi anyaggal került kapcsolatba. Ebben az esetben az eredeti mennyiség kétmilliomod része van jelen a halott maradványaiban.    "De ha találnak is polóniumnyomot, nem biztos, hogy az mesterségesen - tehát mérgezés céljával - előállított anyag. A polónium ugyanis a természetben is előfordul, például a földkéreg néhány centiméteres felső rétegében. Hogy melyik esetről van szó, néhány hét alatt kideríthető" - mondta Jourdain. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?