Végetért az egyik, kezdődik a másik

Budapest |

<p>Bajnai Gordon leendő kormánya elleni tiltakozásra szólítottak fel a szónokok a Hősök terén tartott demonstráció végén, vasárnap délután. Az egyik szónok azt kérte, hogy április 14-én, Bajnai Gordon miniszterelnöki beiktatásakor vonjanak élőláncot a Parlament köré.</p>

És ha megválasztják a kormányfőt, akkor mindaddig térjenek vissza a Kossuth térre, amíg el nem érik követeléseiket.

Még a rendezvény befejezése előtt többen útnak indultak a Kossuth térre az Oktogon irányába, köztük a Magyar Gárda tagjai, akik azt skandálták, hogy "Kossuth tér, Kossuth tér".
A rendezvény békésen ért véget, rendbontásra nem volt.
Több ezren indultak meg, még a Hősök terén szervezett vasárnapi délutáni civil megmozdulás befejezése előtt a Magyar Gárda mintegy 200 egyenruhás emberének felvezetésével a Parlament elé, hogy ott tovább követeljék az előrehozott választásokat.

Az Andrássy úton rendőri sorfal először megakadályozta a tömeg  továbbhaladását, majd az árpádsávos és nemzetiszínű zászlót lobogtató tüntetők áttörték a sorfalat, s vonulásukkal a forgalmat megbénították.

A vonuló tömeg az Oktogonnál teljesen elfoglalta az Andrássy utat és minden autót megállítottak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?