Vége a házrombolásnak

Jeruzsálem. Simon Peresz külügyminiszter bejelentése szerint az izraeli kormány úgy döntött, hogy leállítja a házrombolást a palesztin területeken. De előzőleg, ugyancsak tegnap, az izraeli rendőrség bulldózerekkel lerombolt több palesztin házat Kelet-Jeruzsálembenben.

Pokolgép áldozata lett lett tegnap a Fatah fegyveres milíciájának egyik ciszjordániai vezetője. Palesztin biztonsági erők közölték: a robbanószerkezetet Raed Karminak, a Jasszer Arafat palesztin elnök vezette Fatah mozgalom fegyveres milíciája, a Tanzim tulkaremi vezetőjének a háza közelében helyezték el, és akkor hozták működésbe, amikor Karmi kiment az utcára. Az AFP és az EFE hírügynökség úgy tudja, hogy Karmi az al-Aksza Mártírjai nevű szélsőséges csoport aktivistája volt. Már korábban is vadásztak rá az izraeli erők, miután beismerte, hogy ő ölt meg a ciszjordániai Tulkarem városban két izraeli étteremtulajdonost, bosszúból egy magas rangú Fatah-parancsnok meggyilkolásáért. Tavaly szeptemberben izraeli helikopterek rálőttek Karmi kocsijára, két utasa meghalt, ő azonban sértetlen maradt. Hanan Asravi palesztin képviselőnő a merénylet kapcsán azzal vádolta Ariel Saron izraeli kormányfőt, hogy politikai eszköznek tekinti a gyilkosságokat. Izraeli részről eddig nem kommentálták az ügyet.

A palesztin biztonsági szervek bejelentették, hogy vasárnap a ciszjordániai Nábluszban letartóztatták a Hamász radikális szervezet katonai szárnyának, az Ezzedin el-Kasszemnek az egyik vezetőjét. Szalim Hadzsit az izraeli szervek is keresték, mivel állítólag részt vett Izrael-ellenes merényletekben Nábluszban.

A kelet-jeruzsálemi rombolási akcióval kapcsolatban a jeruzsálemi rendőrség szóvivője az AFP-nek elmondta, hogy egy izraeli bíróság adott parancsot 17 „illegálisan felépített” ház lebontására. Dalia Rabin-Philosof izraeli védelmi miniszter-helyettes ezzel egy időben elismerte, hogy ellentmondásos nyilatkozatok láttak napvilágot a Gázai övezetben lévő Rafahban január 10-én végrehajtott tömeges házrombolással kapcsolatban, amelynek következtében több mint 500 palesztin vált hajléktalanná. A politikus asszony elmondta, hogy jelen volt, amikor Benjámin Ben Eliezer védelmi miniszter zöld utat adott az akcióra, és utasítása világosan szólt: nem kell lerombolni lakott házakat, csupán olyanokat, amelyeket rendszeresen az izraeli erőkre való tüzelésre, illetve fegyvercsempészetre használnak.

Simon Peresz külügyminiszter bejelentése szerint az izraeli kormány úgy döntött, hogy leállítja a házrombolást a palesztin területeken. „Levontuk a tanulságot ebből az ügyből, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a házrombolás többet árt, mint használ Izrael biztonságának” – tette hozzá. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?