Vasárnap kezdődik a Hetek németországi csúcstalálkozója

Berlin |

<p>Vasárnap kezdődik a világ hét legfejlettebb ipari államát összefogó G7 csoport kétnapos németországi csúcstalálkozója.</p>

A találkozót Németország legmagasabb hegycsúcsának, a bajor Alpokban fekvő Zugspitzének a lábánál tartják, az Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau). A délután kezdődő tanácskozás előtt a házigazda német kancellár, Angela Merkel Barack Obama amerikai elnökkel felkeresi a luxushotelhez legközelebb fekvő települést, a Krün nevű alpesi falut, ahol a helyiekkel reggeliznek és beszélgetnek majd.

A Hetek - a soros elnök Németország mellett az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország - állam-, illetve kormányfőinek informális egyeztető, tanácskozó fórumán tárgyalnak a nemzetközi terrorizmustól az ukrán válságon át a görög válságig az aktuális világpolitikai és világgazdasági folyamatokról, a napirend központi eleme azonban a felkészülés lesz az ENSZ idei két nagy konferenciájára. 

Az egyik a decemberi párizsi klímacsúcs (COP21), amelyen a tervek szerint új megállapodást kötnek az éghajlatváltozás elleni küzdelem összehangolásáról. A másik, szeptemberben New Yorkban tartandó ENSZ-tanácskozás a világszervezet új fejlesztési programjáról - az úgynevezett 2015 utáni menetrendről (post-2015 Agenda) - szól, amely a szegénység visszaszorítását és a legszegényebbek egészségi állapotának javítását szolgáló, 2015 végéig tartó Millenniumi Fejlesztési Célok (MDG) nevű programot váltja majd fel.

A G7 csoport 1975 óta működik, és 1998-ban Oroszország csatlakozásával G8 csoporttá alakult. Tavaly óta ismét hét országból áll, miután Oroszország tagságát felfüggesztették az ukrajnai válságban folytatott tevékenysége miatt. 

A Hetek csúcstalálkozója idején Bajorország déli részén szinte mindenütt korlátozásokkal kell számolni az autópályákon és az alsóbb rendű utakon is, és a találkozó miatt Németország összes határán visszaállították az ellenőrzést, egészen június 15-ig. A hatóságok arra kérik az utazókat, hogy csak érvényes úti okmánnyal induljanak az országba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?