Vádat emeltek a menekülteket rugdosó operatőr ellen

Szeged |

<p>Garázdaság miatt vádat emeltek azzal az operatőrnővel szemben, aki <a href="http://ujszo.com/online/kulfold/2015/09/09/menekulteket-rugdosott-es-ga…; target="_blank">a rendőrsorfalon áttörő embereket rúgott meg </a>tavaly szeptemberben, Röszke külterületén - tájékoztatta Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.</p>

A vádirat szerint az operatőrnő szeptember 8-án egy munkatársával felvételeket készített a röszkei gyűjtőpontnál, ahol mintegy 1300 illegális bevándorló tartózkodott rendőri felügyelet mellett. 

Fél kettő után mintegy négyszázan kitörtek a várakozásra kijelölt területről, hogy elinduljanak Szeged felé. A vádlott közvetlenül a rendőrsorfal mögött állt, és azután is ott maradt, hogy a menekültek mellette szaladtak el. 

A felvételek készítése közben a nő egy fiatal férfit jobb lábbal, gyors mozdulattal, talppal lábszáron rúgott, majd egy kislányt is jobb lábbal, térdmagasságban megrúgott. Röviddel ezután egy gyermeket a kezében tartó férfi felé is rúgott egyet. A rúgás a férfit nem érte el, de ennek ellenére elesett a gyermekkel a kezében, mert egy őt visszatartani igyekvő rendőr fogásából szabadulva elvesztette egyensúlyát.

Az ügyészség álláspontja szerint a vádlott sérülést nem okozó, de erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy a helyszínen levőkben megbotránkozást, felháborodást váltson ki.

A fokozott ügyészi felügyelettel lezajló nyomozás vizsgálta azt is, hogy a vádlott magatartása megvalósít-e más, súlyosabb bűncselekményt. A bizonyítékok alapján azt állapították meg, hogy a vádlott cselekménye nem volt alkalmas súlyosabb sérülés okozására, és nem merült fel olyan adat sem, amely szerint erőszakos magatartását "motiválta volna a sértettek származása, migráns volta" - közölte a szóvivő. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?