USA: Lemond a nemzeti hírszerzési igazgató

Washington |

<p>Benyújtotta lemondását Dennis Blair, az amerikai nemzeti hírszerzési igazgató Barack Obama elnöknek, aki elfogadta azt - közölte az ABC News.</p>

Miután hetek óta egyeztetések folytak a hírszerző főnök távozásáról, Obama csütörtökön a Fehér Házban, az Ovális Irodában fogadta Blairt, aki közölte lemondási szándékát, és az elnök elfogadta - közölte a hírcsatorna névtelenséget kérő kormányforrásokra hivatkozva.

Blair már pénteken bejelentheti lemondását. Elemzők rámutattak: távozására olyan hírszerzési hibák után kerül sor, amelyek lehetővé tették, hogy tavaly karácsonykor egy merénylő megkíséreljen felrobbantani egy amerikai utasszállító repülőgépet, május 1-jén pedig pokolgépes robbantást kíséreljenek meg a New York-i Times Square-en. Mindkét esetben csak az akadályozta meg a tragédiát, hogy a robbanószereket a merénylők nem tudták felrobbantani.

Az ABC szerint Obama az utóbbi hetekben intenzív egyeztetéseket folytatott Blair utódáról, személyesen elbeszélgetett a lehetséges jelöltekkel. A tévét tájékoztató források szerint a súlyos hírszerzési hibák után - ezek közé sorolják azt is, hogy sor kerülhetett a Fort Hood-i katonai támaszponton történt tavaly novemberi, 13 halottat követelő mészárlásra - már nem volt egyértelmű, hogy Blair továbbra is élvezi Obama teljes bizalmát.

A nemzeti hírszerző főnök feladata, hogy összehangolja a 16 amerikai hírszerző szervezet működését, biztosítsa együttműködésüket és a megfelelő információcserét közöttük. Blair a napokban tett nyilatkozatában elismerte, hogy "továbbra is fennállnak bizonyos szervezeti és technikai akadályok, amelyek gátolják a zökkenőmentes információáramlást".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?