USA: a "sziklaszirten" túl, a nagy dobáson innen

 

A demokraták és republikánusok által kötött alku azonban csak arra jó, hogy két hónappal kitolja a fenti húsbavágó intézkedéseket; ráadásul nem tartalmaz olyan jelentős deficitmérséklő egyezséget, amellyel hosszú távon korlátozni lehetne az amerikai költségvetés kiadásait - mutatnak rá elemzők. Ki időt nyer, életet nyer - lehetne idézni a régi közmondást. Csakhogy a Capitoliumon lezajlott politikai színjáték igencsak árt Amerikának mind bel-, mind külpolitikai síkon. A lakosság körében fokozódik a csömör és a harag amiatt, hogy a washingtoni elit képtelen az ország legnagyobb problémáinak a megoldására: parttalan államadósság, irdatlan költségvetési hiány, nagy munkanélküliség, az oktatásügy válsága, költségrobbanás az egészségügyben és a nyugdíjrendszerben. A tavaly lezajlott kongresszusi és elnökválasztás után igazán egyik párt sem érezheti egyértelmű győztesnek magát, így az a veszély fenyeget, hogy mind a kettő veszíteni fog. Abban a történelmi pillanatban, amikor az országnak határozott döntésre lenne szüksége, tovább folyik a maszatolás - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.    Az Egyesült Államok politikai rendszerének bénultsága több alapvető bajra vezethető vissza, s ezeket mindmáig nem sikerült orvosolni. Az egyik az, hogy jelenlegi állapotában sem a Demokrata Párt, sem a Republikánus Párt nem képes átfogó egyezményt kötni a másikkal. Holott a másfél évvel ezelőtt elhatározott "sziklaszirt" az automatikusan életbe lépő adóemelésekkel és kiadáscsökkentésekkel éppen ezt volt hivatott kikényszeríteni. Ám a két pártot elválasztó ideológiai árok túl mély. Pedig a lényeget tekintve demokraták és republikánusok nem állnak olyan távol egymástól: előbbiek éppúgy kedvelik az alacsony adókat, mint utóbbiak az állami egészségügyi ellátást.    Csakhogy mindkét pártnak megvan a maga "vakfoltja": a demokraták nem hajlandók belátni, hogy az egészségügyben is takarékosságra van szükség. A republikánusok szemében viszont a védelmi kiadások számítanak szentnek és sérthetetlennek. Ez okozza a következő bajt: a vágyak és a valóság közötti növekvő távolságot. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy az amerikaiak a 21. század elején olyan államot akarnak maguknak, amelynek adószínvonala a 19. század végének felel meg. Csakhogy ez az út előbb-utóbb adóssághegyhez vezet - mutatott rá a bécsi Die Presse.    Az Eldorádó utáni vágyakozással nincsenek egyedül az amerikaiak. Nagy-Britannia például szívesen élvezné az Európai Unióval járó összes előnyt anélkül, hogy fizetnie kellene értük. Görögország szeretné növelni az állam adóbevételeit, ám nem lép fel határozottan az adócsalók százezreivel szemben. Franciaországban pedig őszintén csodálkoznak azon, hogy a szupergazdagokra kivetett 75 százalékos szja-kulcs elől tömegesen menekülnek külföldre a jobban kereső polgárok. Ez azonban aligha vigasztalja az Egyesült Államokat.    A washingtoni Center for American Progressben dolgozó német szakértő a ZDF televíziónak nyilatkozva két tényezőben jelölte meg az amerikai elnök és a kongresszus éles szembenállásának az okát. Az egyik az, hogy az Egyesült Államok elnökének ugyan roppant széles jogkörei és erős hatalma van - ám a törvényhozás is nagyon erős. A képviselők, illetve a szenátorok nagyfokú függetlenséget élveznek, ezért bármikor felrúghatják a "frakciófegyelmet". Ezáltal mind a képviselőházon, mind a szenátuson belül olyan blokkoló kisebbséget hozhatnak létre, amely bármely törvényjavaslatot, előterjesztést megtorpedózhat, illetve "jégre tehet". Ily módon e kisebbségek képesek az elnök terveit is keresztülhúzni - hangoztatta Michael Werz professzor.    A másik ok a Republikánus Párt megosztottsága. A jelenlegi ellenzék jelentős átalakuláson megy keresztül, miközben erősödik az őskonzervatív Tea Party mozgalom befolyása a párton belül. (Számos republikánus jelölt éppen a Tea Party hathatós támogatásával jutott mandátumhoz tavaly novemberben.) Ez a csoport mindent elkövet azért, hogy az egybillió dollárt meghaladó államadósságot lehetőleg a szociális programok lefaragásának árán csökkentse a kormányzat. "A problémát a gyökerénél kell megragadnunk: véget kell vetni a szertelen  pénzkiadásnak" - hangoztatta Lou Barletta képviselő, a Tea Party mozgalom híve.    Az őskonzervatív befolyás erősödése együtt jár a párt vezetőségének gyöngeségével. Jól mutatja ezt, hogy a keddi képviselőházi szavazáson 51 republikánus honatya elutasította azt a kompromisszumot, amelyet 185 frakciótársuk - élükön John Boehner republikánus házelnökkel - támogatott a szavazás során. Barack Obama elnöknek így gyakorlatilag nincs olyan republikánus tárgyalópartnere, akivel leülhetne és kidolgozhatna egy mindkét párt számára elfogadható megállapodást az államadósság hosszú távú mérséklése érdekében.