Újabb halálos támadás romák ellen

Budapest |

<p>Újabb halálos merényletet követtek el romák ellen, ezúttal Szabolcsban; hétfőre virradóra Kislétán ismeretlen támadók az otthonában lőttek agyon egy 45 éves alvó asszonyt, 13 éves lányát pedig súlyosan megsebesítették.</p>

A település polgármestere elmondta: a község szélén lévő Bocskai utca negyedik házában történt a gyilkosság éjfél körül.

A tettesek berúgták a bejárati ajtót, majd rálőttek a szobában alvó 45 éves nőre és annak 13 éves lányára. Az anya azonnal meghalt, a kislányt kórházba vitték - mondta Pénzes Sándor.

A polgármester közölte, hogy a megtámadott roma család köztiszteletben állt, az édesanya öt lányt és öt fiút nevelt, férje korábban, egy fiúgyermeke pedig három hónapja halt meg. Hozzátette: a család rendszeresen dolgozik, és segélyt is kap. Pénzes Sándor szerint sem a meggyilkolt nőnek, sem családjának nem voltak haragosai.

Az MTI tudósítója a helyszínen járva azt tapasztalta: nagy a tanácstalanság a faluban, az emberek az út szélén állva találgatják, mi lehet a tragédia oka. A gyilkosság helyszínét a rendőrség teljesen lezárta, senkit sem engednek a ház közelébe.

A támadásban súlyosan megsebesült lányt a nyíregyházi kórházban ápolják.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője elmondta: a lányt rendőrök őrzik a kórházban, hiszen, mint a támadás áldozatának, akár fontos információi is lehetnek az elkövetőről, vagy elkövetőkről.

Szabolcsban ez a második, romák ellen elkövetett fegyveres támadás, amely halállal végződött. Április 22-én egy tiszalöki 54 éves férfit lőttek le a háza udvarán, amikor éjszakai műszakba indult dolgozni.

Kisléta Tiszalöktől hatvan kilométernyire fekszik, Nyíregyházától keleti irányban, Máriapócs és Nyírbátor között.

Az újabb gyilkosság hírére a Szabolcs megyei roma érdekképviseleti szervezetek vezetői a helyszínre indultak, hogy tájékozódjanak a történtekről.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hét, a romák sérelmére tavaly és idén elkövetett bűncselekmény ügyében nyomoz kriminalisztikai szakemberek bevonásával. Az NNI emberölés és emberölési kísérlet miatt nyomoz, a bűncselekményeknek összesen 53 sértettje van, közülük öten meghaltak, négyen megsérültek.

A bűncselekmények felderítésére száztagú nyomozócsoportot hoztak létre és a rendőrség továbbra is fenntartja a kitűzött ötvenmillió forintos nyomravezetői díjat.

A hét bűncselekményt tavaly és részben idén követték el: tavaly július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, valamint idén február 23-án Tatárszentgyörgyön és április 22-én Tiszalökön. A bűncselekmények közül a tiszalökiben egy ember halt meg, a Nagycsécsen elkövetettben ketten, továbbá a Tatárszentgyörgyön elkövetett gyilkosság során szintén ketten vesztették életüket.

A nyolcadik ügyben Tarnabodon adtak le lövéseket és dobtak Molotov-koktélt családi házakra tavaly szeptember 29-én, az ügyben a rendőrség három férfit már meggyanúsított a bűncselekmény elkövetésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?