Újabb brit túsz lefejezését jelentették be a szélsőségesek

Kairó |

<p><span style="font-size: 12.222222328186px;">Újabb brit túsz lefejezéséről tett közzé videót az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet pénteken az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ szerint.</span></p>

A felvétel Alan Henning kivégzését mutatja be. A 47 éves Henninget tavaly decemberben ejtette fogságba a fegyveres szervezet Szíriában, ahol a férfi egy segélyszállítmányt kísért. A héten a korábban taxisofőrként dolgozó manchesteri férfi felesége videoüzenetben kérte szabadon bocsátását az iszlamistáktól.

Ez már a negyedik videó, amelyen az IÁ egy nyugati túsz lefejezését teszi közzé. Korábban két amerikai újságírót és egy brit segélymunkást végeztek ki az Irakban és Szíriában jelentős területeket birtokló szervezet tagjai.

A videón a dzsihadisták Barack Obama amerikai elnöknek üzennek. "Obama, légicsapásokat indítottál Szíria ellen, lecsapsz a mieinkre, úgyhogy mi is lecsapunk a tieidre" - mondta egy maszkos fegyveres a felvételen, amelynek végén azzal fenyegetőzik, hogy kivégeznek egy újabb embert, aki a fogságukban van, és akit Peter Kassig néven azonosítottak.

Nagy-Britannia szerint ha a felvétel valódi, akkor a rajta látható jelenet "förtelmes gyilkosság". David Cameron miniszterelnök kijelentette, hogy Henning megölése ismét az IÁ barbárságát igazolja. "Tudunk a felvételről, és megpróbáljuk a lehető leggyorsabban ellenőrizni valódiságát. Az áldozat családjának minden támogatást megadunk, ők most azt kérik, hogy hadd maradjanak magukra" - közölte a brit külügyminisztérium szóvivője.

"Alan azért ment Szíriába, hogy vallási hovatartozástól függetlenül segítsen mindenkinek, akinek szüksége van rá. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy el tudjuk fogni ezeket a gyilkosokat, és bíróság elé állíthassuk őket" - jelentette ki a brit miniszterelnök. A washingtoni Fehér Ház szerint a felvétel a szélsőséges szervezet kegyetlenségének bizonyítéka. Lisa Monaco, Barack Obama amerikai elnök terrorelhárítási tanácsadója közölte, hogy elemzik a videofelvételt.

Később maga Obama elnök közölte, hogy az Egyesült Államok szigorúan elítéli Henning "kegyetlen meggyilkolását". Az Egyesült Államok Nagy-Britanniával és a többi szövetségeseivel "azon lesz, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsák az elkövetőket, és folytatják azokat a határozott lépéseiket, amelyeknek célja az Iszlám Állam meggyengítése és végül szétzúzása" - mondta az elnök.

Francois Hollande francia elnök közölte, hogy "felháborítja a kegyetlen bűncselekmény". Meg nem nevezett amerikai tisztségviselők megerősítették, hogy a 26 éves Peter Kassig az IÁ fogságában van. Az AP információi szerint a szárazföldi hadsereg egy különleges egységének tagja volt. 2007-ben szolgált Irakban, majd egészségi okból, érdemei elismerése mellett leszerelték. Traumatológus technikusnak tanult, majd 2012-ben Libanonba utazott, és a szíriai határ mentén lévő kórházakban dolgozott.

Kassig szülei közleményben arra kértek mindenkit, hogy imádkozzon fiukért és minden ártatlan emberért, akit bárhol a világon fogva tartanak. A szülők elmondása szerint fiuk a SERA segélyszervezet alkalmazottja volt Szíriában, amikor tavaly októberben foglyul ejtették. A fogságban áttért az iszlámra.

Miután a hét elején Alan Henning felesége a videoüzenetben arra kérte a dzsihadistákat, hogy engedjék szabadon a férjét, ebben csatlakozott hozzá tucatnyi brit muzulmán vezető. A férfi kivégzésének hírére Mohammed Shafiq, a Ramadhan Foundation nevű muzulmán segélyszervezet vezetője "brit hősnek" nevezte Henninget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?