Újabb brit lapcsoport keveredett lehallgatási gyanúba

London |

<p>Újabb brit lapcsoport keveredett  mobiltelefon-lehallgatás gyanújába: a BBC szombati értesülése szerint az elmúlt években a Sunday Mirror is rendszeresen folyamodott ehhez az információszerzési módszerhez.</p>

A brit közszolgálati televízió Newsnight című napi politikai-közéleti magazinműsorának egy név nélkül nyilatkozó újságíró elmondta: korábban a baloldali vasárnapi tömeglapnál dolgozott, és tanúja volt annak, hogy a szerkesztőség "rutinszerűen" törte fel és hallgatta le hírességek mobiltelefonjainak üzenetrögzítőit.
A forrás szerint a lehallgatottak között volt mások mellett Rio Ferdinand labdarúgó és Liz Hurley színésznő.
A műsornak nyilatkozó újságíró elmondta: látta, amint a telefonfeltörésekre "szakosodott" egyik kollégája éppen Liz Hurley mobiltelefonos üzenetrögzítőjébe hallgat bele a szerkesztőségi teremben, és közben jegyzetel. A forrás szerint a telefonfeltörésekre a lapnak külön kijelölt riporterei voltak, akik "gyakorlatilag napi rendszerességgel" éltek ezzel a módszerrel.
A legtöbbször alkalmazott technika az volt, hogy a - sokszor magándetektívek közreműködésével - megszerzett mobiltelefon-számokat egyszerre ketten hívták a szerkesztőségből, így egyiküknél a szám foglaltat jelzett, és a hívót automatikusan a telefon elektronikus üzenetrögzítőjére irányította át. Innen az ugyancsak megszerzett személyes kódokkal le tudták hallgatni a korábban rögzített üzeneteket.
A Sunday Mirror a Daily Mirror vasárnapi testvérlapja. A lapcsoport kiadója, a Trinity Mirror rövid közleményben reagált a BBC-műsorban elhangzottakra, leszögezve: a Mirror-lapok újságírói mindig "a törvényesség határain belül" tevékenykednek.
Három hete az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóetikai botránya robbant ki, amikor rivális lapok feltárták, hogy a News of the World - Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtómágnás médiabirodalmának legnagyobb vasárnapi tömeglapja -  néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és meggyilkolt kislány, a 13 éves Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben a rendőrség még kereste az akkor már halott Millyt. 
Amikor az elektronikus rögzítő betelt, a lap munkatársai törölték a már lehallgatott üzeneteket, abban a reményben, hogy a beérkező új üzenetekből sztorivá gyúrható információkat szerezhetnek. Ez megzavarta a nyomozást is, mivel a rendőrség - a szülőkkel együtt - arra a következtetésre jutott, hogy a kislány még él, és ő törli üzeneteit.
A Murdoch-csoport a News of the World botrányának kirobbanása után  felszámolta a 168 éve alapított lapot, amely 2,5 milliós átlagos példányszámával és csaknem 8 milliós olvasótáborával a világ legnagyobb angol nyelvű vasárnapi tömeglapja volt. Így 1843 - az újság alapításának esztendeje - óta az olvasók múlt vasárnap maradtak először News of the World nélkül.
A botrány elérte David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnököt is, aki ez év elejéig a News of the World egyik volt főszerkesztőjét, Andy Coulsont alkalmazta személyes sajtófőnökeként. Coulsont a mostani lehallgatási ügyben folyó rendőrségi vizsgálat során a minap őrizetbe vették. A súlyos etikai botrányban érintett Coulson alkalmazása miatt sokan kérdőjelesnek tartják Cameron politikai jövőjét is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?