Tüzet nyitottak Isztambulban az amerikai konzulátusra

Isztambul |

<p>Lövéseket adtak le hétfő reggel Isztambulban az amerikai konzulátus épületére, a rendőrség viszonozta a tüzet, a két támadó pedig elmenekült. Az incidensben senki nem sebesült meg.</p>

 A Cihan hírügynökség úgy értesült, hogy egy férfi és egy nő lehet a tettes. Sajtójelentések szerint egy gyanúsítottat már őrizetbe vettek.         A támadás néhány órával azután történt, hogy a török metropolisban robbantásos merényletet követtek el egy rendőrségi épület ellen, aminek következtében három ember meghalt és legalább 10 megsebesült - jelentette a Dogan hírügynökség. Az isztambuli rendőrség közleményében azt írta, hogy a merényletben három rendőr és hét polgári személy sebesült meg, de halottakról nem számolt be.     Törökországban korábban már többször is támadások célkeresztjébe kerültek amerikai diplomáciai létesítmények.     A török kormány a múlt hónapban összehangolt hadjáratot indított a terrorizmus ellen. Azóta a biztonsági erők az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet észak-szíriai állásai mellett a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki létesítményeit is támadják, illetve Ankara beleegyezett abba, hogy amerikai harci gépek az Iszlám Állam elleni csapásokhoz használhassák a szíriai határ közelében lévő incirliki légi támaszpontot. Az amerikai hadsereg vasárnap jelentette be, hogy megérkezett hat F-16-os vadászbombázó a török bázisra.     Törökországban a terrorellenes fellépés során az utóbbi hetekben több száz embert vettek őrizetbe, köztük a szélsőbaloldali Forradalmi Népfelszabadító Párt-Front (DHKP-C) egyes tagjait is. Utóbbi csoport műve volt az ankarai amerikai nagykövetség ellen 2013-ban elkövetett öngyilkos merénylet, amelyben életét vesztette egy török biztonsági őr. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?