Tűz volt a Csalagútban

Lille/Calais/Párizs |

<p>Tűz ütött ki csütörtök délután a La Manche-csatorna alatt húzódó alagútban, de senki nem sérült meg.</p>

 

A létesítményt működtető Eurotunnel társaság kommunikációs igazgatója közölte, hogy két órán át állt a forgalom, miután egy vasúton szállított teherautó kigyulladt. A 29 teherautóból álló rakomány hét kilométerre volt a kijárattól, amikor az érzékelők jelezték a füstöt.    A szerelvényt egy menekülő útra irányították, és gyorsan eltávolították a Csalagútból. A francia oldalon tűzoltók várták, és gyorsan eloltották a lángokat. Egy kamion és a rakománya megsemmisült. A vonaton utazó 36 ember (sofőrök és vonatkísérők) egyikének sem esett baja - közölte az igazgató.    Mint hozzátette, az alagút átmeneti lezárására és a forgalom felfüggesztésére azért volt szükség, hogy kiszellőztessék az alagutat, kifújva onnan a tűz okozta füstöt.    A forgalom leállításának pillanatában négy vasúti szerelvény, úgynevezett Eurostar haladt a Csalagút felé, kettő London, kettő Párizs irányában, egyenként mintegy 500 utassal. Mind a négy vonatot még az alagútba érés előtt sikerült megállítani.    Utoljára bő négy évvel ezelőtt volt tűz a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csalagútban, amely közvetlen közúti és vasúti összeköttetést teremt a La Manche-csatorna két partja között. A 2008 szeptemberében kitört tűz mintegy 650 méteren rongálta meg az alagút szerkezetét, emiatt 30 órán át szünetelt a forgalom.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?