Túszokat ejtettek rabok a Stockholmtól nagyjából száz kilométerre nyugatra található Hällby börtönében – közölte a TT helyi hírügynökség és az SVT közszolgálati rádió szerdán.
Túszokat ejtettek rabok egy svéd börtönben
A két túszt időközben sikerült kiszabadítani, a túszejtő rabok pedig ismét rácsok mögé kerültek.
A hatóságok közlése szerint a kétrendbeli emberrablással vádolt két gyanúsítottat átszállították a rendőrség Eskilstunában található főkapitányságára.
Beszámolók szerint a két fegyenc a börtönőrök egyik helyiségében barikádozta el magát letakarva a megfigyelőkamerákat. Helikoptert követeltek szökésükhöz. Az Aftonbladet című svéd lap úgy tudja, a két férfit gyilkosság miatt ítélték el korábban és borotvapengékkel ejtették túszul a biztonsági személyzet két tagját, egy nőt és egy férfit.
Az egyik foglyuk szabadon engedéséért cserébe a délután folyamán pizzát követeltek kebab feltéttel rabtársaik számára. Úgy tudni, ezt a követelésüket teljesítették.
A 98 férőhelyes Hällby fegyintézet a legmagasabb biztonsági fokozatú börtönök közé tartozik Svédországban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.