Tunéziában rendőrökkel csaptak össze szalafisták

Tunisz |

<p>Rendőrökkel csaptak össze vasárnap az Anszar as-Saría nevű szalafista szervezet hívei két tunéziai városban is, miután a kormány betiltotta éves kongresszusukat.</p>

 

Tizenöt ember megsebesült, köztük 11 rendőr. Egy tüntetőt és egy rendőrt súlyos állapotban szállítottak kórházba - közölte a belügyminisztérium.    Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet nyíltan támogató mozgalom el-Kairuán városában akarta megrendezni nagygyűlését, amit a rendfenntartó erők nagy létszámban kivezényelt egységei megakadályoztak. A szervezet vezetése ezért Tunisz egyik nyugati elővárosába hívta a küldötteket.    El-Kairuánban és Ettadamenben a tiltakozók kövekkel dobálták meg a rendőröket, akik könnygázgránátokkal válaszoltak. A hatóságok páncélozott járműveket és katonákkal teli teherautókat vezényeltek ezekre a helyszínekre, hogy a tömeget feloszlassák. Tizenöt ember megsérült, köztük 11 rendőr. Egyes helyeken a szalafisták útakadályokat emeltek és autógumikat égettek.    A főváros központjától 15 kilométerre nyugatra fekvő Ettadamen a szalafisták egyik fellegvára. Itt a múlt héten ugyancsak összecsapások voltak az iszlamisták és a rendőrök között. A hatóságok ugyanis előzőleg betiltották sátrak felállítását, amelyekben a szalafisták eszméiket akarták terjeszteni.    Az Anszar as-Saría a legradikálisabb csoport, amely azután alakult meg az észak-afrikai országban, hogy 2011-ben elűzték a hatalomból Zin el-Abidin Ben Ali elnököt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?