Túlélőt mentettek ki még a 11. napon is Haitin

Port-au-Prince |

<p>A haiti földrengést követő 11. napon, szombaton is sikerült kimenteni a romok alól egy férfit a fővárosban. A 24 éves haiti fiatalembert egy belvárosi szálloda romjai alól hozták ki francia, amerikai és görög mentőkből álló csoport tagjai.</p>

A férfi kopogtatott és beszélt a hozzá mind közelebb kerülő mentőkkel, akik a Hotel Napoli Inn épületének maradványai alól ásták ki a túlélőt.

Csaknem négy órás megfeszített munkával sikerült utat vágni a törmelékek között a férfihoz, és kiemelni Exantus Wismondot, aki viszonylag szerencsésen megúszta: tudta mozgatni végtagjait, de teste vészesen kiszáradt. Kint újságírók és bámészkodók ujjongva fogadták, amikor hordágyon kihozták a szabadba.

A mentőcsoport tagjai szerint még több túlélő lehet a romok alatt, egyes források úgy tudják, hogy még négy férfi és egy nő lehet a törmelékek között, akiket még megpróbálnak kihozni.

Előzőleg a port-au-prince-i kormány utasítása alapján a haiti fővárosban befejezték a földrengés esetleges túlélői utáni kutatást. Az ENSZ egyik szóvivője azt jelentette be, hogy "a kormány befejezettnek nyilvánította a kutatást és a mentést". A nemzetközi mentőalakulatok több mint 130 túlélőt mentettek ki a romok alól a január 12-i földrengést követően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?