Tucatnyi menekült a tengerbe fulladt Törökország partjainál

Ankara |

<p>Legalább tizenhárom ember, köztük négy gyermek a tengerbe fulladt kedden a török partok közelében, mert egy menekülteket szállító hajó elsüllyedt az Égei-tengeren Törökország és Görögország között.</p>

A szerencsétlenség kedd reggel történt Törökország délnyugati partjainál. A menekültek a görögországi Kósz szigetre próbáltak eljutni a török Dogan hírügynökség tájékoztatása szerint.    A török parti őrség a hajó kétszázöt utasát partra szállította, a kutatási és mentési műveletek még tartanak.    A török hatóságok összesen mintegy 42 ezer menekültet szállítottak partra az év eleje óta.    Nyáron szíriai menekültek tízezrei érkeztek Törökország égei-tengeri partjaira, hogy onnan eljussanak Görögországba, ahonnan továbbmehetnek az Európai Unió más tagországaiba. Segélyszervezetek becslése szerint átlagban naponta kétezren jutottak gumicsónakokkal a görög szigetekre.    A Nemzetközi Migrációs Szervezet legfrissebb jelentése szerint idén eddig mintegy 430 ezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül Európába, közülük nagyjából 310 ezren Görögországban, további 120 ezren pedig Olaszországban értek partot. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága arról számolt be, hogy az idén már kétezer-hétszáznál többen haltak meg a Földközi-tengeren át Európába igyekvő menekültek közül.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?