Tucatnyi civillel végeztek a Boko Haram fegyveresei

Niamey |

<p>Tizenöt civilt meggyilkoltak a Boko Haram nigériai iszlamista terrorszervezet fegyveresei Nigerben - jelentette szombaton a helyi média.<br />&nbsp;</p>

Az afrikai ország délkeleti részében pénteken elkövetett támadásban négy ember megsebesült az állami televízió beszámolója szerint.
    A tömegmészárlást végrehajtó mintegy tucatnyi, puskákkal felfegyverkezett támadó gyalogosan érkezett a nigériai határ közelében fekvő településre.
    A terroristák felgyújtottak több mint húsz lakóházat, egy járművet és egy malmot. A rajtaütésnek a falu elöljárója is áldozatául esett.
    A Boko Haram tavaly nagy területeket vont ellenőrzése alá Nigéria északkeleti részén, és bejelentette, hogy iszlám kalifátust hozott ott létre. A szervezet célja a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása Nigéria északkeleti részén és a szomszédos területeken is, ezért a terrorcsoport már Kamerunra és Nigerre is kiterjesztette harcát.
    A szélsőséges szervezet 2009 óta több mint 13 ezer embert gyilkolt meg. A Boko Haram idén márciusban hűséget esküdött az Irakban és Szíriában nagy területeket ellenőrzés alatt tartó, Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?