Trump: Obama az Iszlám Állam alapítója

Florida |

<div>Donald Trump azt mondja, csak szarkasztikus megjegyzésnek szánta azt a kijelentését, hogy Barack Obama és Hillary Clinton az Iszlám Állam alapítója.</div><div>&nbsp;</div>

„Nem értik a szarkazmust” – írta Trump, a Republikánus Párt elnökjelöltje egy Twitter-üzenetben. Nem sokkal később egy kampányrendezvényén mégis megismételte ezt a megjegyzését, és azt is hozzátette: „azért nem volt ez olyan nagyon szarkasztikus”. A kampánygyűlésen Trump azt fejtegette, hogy azért nevezte a demokrata párti Obamát a terrorszervezet alapítójának, mert szerinte gyenge és rossz elnök, aki lehetővé tette az Iszlám Állam létrejöttét és terjeszkedését. „Nyilvánvaló, hogy szarkasztikus vagyok, de végül is, hogy őszinte legyek itt önökkel, nem is annyira szarkasztikus” – szögezte le a nagygyűlés nevető közönsége előtt az elnökjelölt.Trump utána azt fejtegette, hogy szórakoztatta őt, amint a Twitter-bejegyzése után az elemzők a televíziókban gyorsan megpróbálták értelmezni őt, megfejteni, hogy mit és miért tesz. „Szeretem nézni ezeket a szerencsétlen, érzelmileg túlfűtött embereket a televízióban, amint nagy keményen és komolyan azon dolgoznak, hogy megfejtsék, ki vagyok én. De hát ezt úgysem tudják megfejteni” – mondta.A republikánus elnökjelölt még szerdán este, egy floridai kampánygyűlésen állította először, hogy az Egyesült Államok elnöke hozta létre az Iszlám Államot, majd csütörtökön szintén egy rendezvényen, valamint televíziós és rádiós interjúkban többször is megismételte ezt, de akkor már hozzátette, hogy ebben a tettestárs a vetélytársa, Hillary Clinton volt külügyminiszter. A legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények szerint Clinton vezet az amerikai elnökválasztási kampányban Trump előtt, Clintont a választók 46 százaléka támogatja, míg Trumpot 39 százalékuk. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?